Beleerősít az Aréna Plaza
A marketing kiadások növelésével igyekszik pozícióját erősíteni az Aréna Plaza, 375 millió forintról 500 millió forintra növelte az üzemeltető DTZ, az ebben az évben marketing célokra fordítható kiadások összegét – írja a Világgazdaság.
Jelentősen
megnövelték az Aréna Plaza marketingre fordítható keretösszegét, az idénre
tervezett 375 millió forinttal szemben plusz 125 millió forint is rendelkezésre
áll majd ezen célokra, mely intézkedéstől azt remélik, hogy sikerül növekedési
pályára állítani a rosszul indult bevásárló-, és szórakoztató-központot. A
botránnyal nyitott plaza tavasszal még meglehetősen gyenge teljesítményt
produkált, de Magyar Balázsnak, az üzemeltetést végző DTZ regionális
igazgatójának elmondása alapján a forgalom 15-20%-ot emelkedett, s az első fél
évben 18 milliárd forintot költöttek a vásárlók.
A forgalom növelése
érdekében nyári akciókat valósítanak meg, szeretnék kihasználni az olimpiát,
hétfőtől csütörtökig ingyenessé tették a parkolást, s ősszel és tavasszal újabb
“reklámlöketet” terveznek. Az Aréna esetében a jobb eredményeket az is
indokolttá tehetné, hogy az bevásárló központ Budapest újra felfedezett Keleti
kereskedelmi folyosójában helyezkedik el, mely az Erzsébet hídtól, az Örs vezér
térig húzódik.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





