Bedőlt devizahitelesek – ki kaphat kegyelmet?
Nem a Nemzeti Eszközkezelőre szabják a kényszer-értékesítést a bankok.
Az otthonvédelmi jogszabályok szerint 2012-re már 3 százalékos kvóta érvényesül − a bankok az ingatlanok ekkora százalékát adhatják kényszer-értékesítésre. A Napi Gazdaságnak a K&H-nál elmondták: a kényszer-értékesítésre kijelölt ingatlanok tulajdonosai közül csak azok kaptak tájékoztatást arról, hogy ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) számára is felajánlhatják, akik a pénzintézet adatai alapján a törvényi feltételeknek megfelelnek. Gondot okoz azonban, hogy a kormány és a Magyar Bankszövetség tavaly decemberi megállapodásában szereplő, a lehetőséggel élők körét az egygyermekes családokra is kiterjesztő, illetve a NET által idén megvásárolható ingatlanok számát ötről nyolcezerre emelő jogszabály-módosítás mindeddig nem készült el. Ez nehezíti a kijelölési folyamatot. A CIB már túl van a kiértesítésen, az ügyfelek a leveleket már kézhez vették. A kényszer-értékesítési kvótát ebben a negyedévben maximálisan kihasználta a bank, ugyanakkor jól mutatja, hogy a kényszer-értékesítést egyelőre még nem a NET-előírások mozgatják, hogy a jogszabály által előírt tárgyi feltételek szerint a kijelölt ingatlanoknak mindössze 15,5 százaléka lehet érintett a programban. Ez jól mutatja, hogy a kvótában történő kijelölésnél a NET-programmal összefüggő prioritási sorrendet nem alkalmaznak.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





