Azért kell az IMF, hogy ne kelljen
Jogilag nincs szükség a Nemzetközi Valutaalapra ahhoz, hogy Magyarország uniós hitelt vegyen fel. Nem kötelező az IMF-el szerződni, a pénzpiacok viszont érzékenyek erre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György szerint a magyar lesz az első igazi lisszaboni elnökség.
Formailag és jogilag nincs szükség a Nemzetközi Valutaalap részvételére ahhoz, hogy Magyarország uniós pénzt vegyen igénybe – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György szerint ugyanakkor problémát okozhat, hogy a piac beárazza a kockázatot és bekalkulálja az esetleges dominóeffektust, ha a rászoruló ország eleve kizárja a partnerek közül az IMF-et.
A Valutaalapot biztonsági pillérnek, pszichológiailag támogató elemnek lehet tekinteni – közölte a szakértő. Fóris György hangsúlyozta: az IMF részvételére azért lehet szükség, hogy ne kelljen igénybe venni, de tudhassuk: jelen van, és kialakulhat olyan helyzet, amikor mégis szükség van rá.
Más a súlya a soros uniós elnökségnek, ha még nem töltötte be azt egy állam, és egy új tagország számára ez életbevágóan fontos – mondta az Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György úgy vélekedett, hogy jelentőségénél, népességénél fogva az addig periférián lévő kis országok is döntéselőkésztő pozícióba kerülnek hat hónapra, ekkor veszi észre mindenki komolyan.
Saját ügyeket nem illik és nem kifizetődő exponálni a soros elnökség ideje alatt, főleg a többiek érdekével szembemenve – hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette: ha ezt a félévet az ország mindenki számára jól teljesíti, akkor az elismertsége nő, és utána jó eséllyel veheti elő a nemzeti kártyákat
A magyar lesz az első igazi lisszaboni elnökség, az intézményi módosulások kezdenek beállni – emelte ki Fóris György.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
