Az önkormányzat megvásárolná a két éve bezárt nagyoroszi laktanyát
A Nógrád
megyei Nagyoroszi önkormányzata megvásárolná a 2004-ben bezárt
laktanyát és a hozzá tartozó lőteret; a honvédelmi tárca több mint
két éve havi egymillió forintért őrizteti az ingatlanokat – közölte
a település polgármestere és a honvédelmi tárca szerdán az MTI-vel.
Hornyák Endre, Nagyoroszi polgármestere elmondta: még 2005
decemberében értesítette őt a Honvédelmi Minisztérium
Ingatlankezelési Hivatala, hogy a minisztérium térítés ellenében
adná önkormányzati tulajdonba az ingatlant, zártkörű értékesítési
eljárás keretében.
Hozzátette, válaszlevelében jelezte, hogy élni akarnak a
lehetőséggel, azóta viszont semmi nem történt. Nem kaptak újabb
értesítést, és semmi hír a zártkörű értékesítésről.
A vételárról, a laktanya könyv szerinti értékéről sincs
információjuk – mondta a polgármester.
A Nagyoroszi 5. Légvédelmi Rakétaezredet 2004 nyarán számolták
fel, a rakétakomplexumot Győrbe telepítették. Az önkormányzat
folyamatosan jelezte igényét a 40 hektáros lőtérre és a konyhával,
ebédlővel felszerelt, bezárása előtt folyamatosan felújított
laktanyára.
Bocskai István, a HM szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy
havi bruttó egymillió forintért őriztetik a honvédelmi célra
feleslegessé nyilvánított ingatlant 2004 közepétől.
Hozzátette: a tárca megvizsgálja majd a laktanya zártkörű
értékesítésének lehetőségét. Mint mondta, a laktanya esetében
részben már megtörtént az ingatlanjogi rendezés. A vonatkozó
jogszabály szerint ezt követi az ingatlanok kivonása a kincstári
vagyoni körből.
A szóvivő úgy fogalmazott: “Az objektumnak kizárólag a
honvédelmi miniszter által jóváhagyott értékesítés keretében, a
jogszabályok messzemenő betartásával lefolytatott értékesítési
eljárás sikeres lezárását követően lehet új tulajdonosa.”

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





