Az MSZP bérbe adná Köztársaság téri székházát
Nem lesz könnyű dolga az MSZP-nek, ha az új székháza felépítése után bérbe kívánja adni a jelenlegit. Az irodapiacon nagy a túlkínálat. Bár egyelőre még nem született az MSZP-ben döntés a Köztársaság téri székház eladásáról, a pártnak valószínűleg nem lesz könnyű helyzete.
Bár egyelőre még nem született az MSZP-ben döntés a Köztársaság téri székház eladásáról, a pártnak valószínűleg nem lesz könnyű helyzete sem akkor, ha eladni, sem akkor, ha bérbe adni kívánja a csaknem 70 éve épült ingatlant, ami arról nevezetes, hogy 1945-ben itt kezdte meg működését a Magyar Kommunista Párt, később pedig az MSZMP Budapesti Pártbizottságának székháza lett. Borsi László ingatlan-szakértő úgy véli: bár a székház értéke körülbelül egy-kétmilliárd forintra tehető, az irodapiacon a régi irodák iránt nincs túl nagy kereslet.
– Egy-két milliárd között lehet az értéke, mondja Borsi László, majd így folytatja: az ingatlanpiacra az a jellemző az elmúlt években, hogy jóval több az iroda, tehát a kínálat nagyobb, mint a kereslet, az irodáknak 20-25 százaléka üresen áll, ez főleg a új építésű irodákra vonatkozik. Óriási értékkülönbség van az új és a használtak között. Az ingatlan múltja, tehát az, hogy korábban az állampárt székházaként funkcionált az ingatlan, az árban inkább kedvező tételként játszhat szerepet, akár eladásról, akár bérlésről legyen szó. Hét-nyolc euróért lehet négyzetméterenként és havonta bérelni, körülbelül a VIII., VII. kerületben, de vannak ott is kiemelkedő irodaépületek, ahol akár 20 eurót is el lehet kérni már, azt gondolom, ez a kettő között van.
Az MSZP-ben egyelőre még nem született döntés arról, hogy mi legyen a Köztársaság téri ingatlan sorsa. Nyakó István szóvivő megismételte azt a korábbi nyilatkozatát, hogy a hétvégi tisztújítást követő elnökségi ülések egyik első témája lesz a székház ügye.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
