Az Iveco stratégiája 2010-2014-re
Az Iveco közzétette 2010-2014-re vonatkozó részletes stratégiai tervét, mely a „kétszámjegyű” nyereségesség fokozatos elérését tűzte ki célul.
Az ötéves tervben a műszaki innováció és ezen belül az alternatív hajtási módok fejlesztése kiemelt helyet foglal el.
Az Iveco stratégiája négy alappillérre épül. A vállalat célként tűzte ki európai termékválasztékának megújítását, melyben a WCM (World Class Manufacturing, világszínvonalú gyártás) program optimalizálása segít a kiemelkedő hatékonyság elérésében. Második pillérként, fejleszteni kívánja tevékenységét Latin-Amerikában, főként Brazíliában, a kereskedelmi és szerviz hálózat, valamint a termékválaszték bővítésével.
A vállalat a következő öt évben átszervezi a buszokért felelős részleget, és fejleszteni kívánja a különleges járművek részlegét is. Továbbá céljai között szerepel, hogy kiaknázza piaci helyzetét Kínában azáltal, hogy megerősíti piaci pozícióját illetve, hogy hagyományos piacain, különösen Afrikában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten kínai gyártmányokat és kínai platformokra épülő járműveket is forgalmaz.
A vállalat két fejlesztési irányt határozott meg. Az egyik fő csapásirány a dízelmotorok fejlesztése és az új európai kibocsátási szabályok bevezetése, még azok hatályba lépése előtt. A másik fő irány pedig az alternatív földgáz-, tisztán elektromos vagy dízel-elektromos hibrid hajtású járművek fejlesztése adott szállítási feladatok elvégzésére.
Az előrejelzések szerint az Iveco 2010. évi közepes- és nehézkategóriás haszongépjármű eladásainak több mint egyharmada teljesíteni fogja a jelenleg érvényben levő európai kibocsátási normánál (Euro V) is szigorúbb EEV szabvány előírásait is.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





