Az illetékekről szóló törvény módosítása – általános vita
javaslat ötezerről
hatezer forintra emeli az első fokú ingatlan-nyilvántartási
eljárásért fizetendő igazgatási-szolgáltatási díj mértékét – mondta
Gőgös Zoltán földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár az
illetékekről szóló és a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási
szolgáltatási díjáról szóló törvény módosításának általános
vitájában kedden a parlamentben.
Elmondta, a földhivatalok szolgáltatási tevékenysége az elmúlt
időszakban lényegesen javult. Mint közölte, ezt az a nagyarányú
fejlesztés tette lehetővé, mely a földhivatalok informatikai
rendszerét érintette.
Kiemelte, hogy a javaslat módosítja a társasházak alapításának
bejegyzéséért, valamint az alapító okiratok módosításának ingatlan
nyilvántartási átszervezéséért fizetendő díj mértékét is.
Mint mondta, a javaslat garantálja az ingatlan-nyilvántartási
rendszer hatékonyabb, színvonalasabb működését, és hozzájárul az
egységes joggyakorlat kialakításához.
Rubovszky György (KDNP) azt mondta: a KDNP akkor szavazza meg a
törvényjavaslatot, ha a módosító javaslataikat a kormány elfogadja.
Czerván György (Fidesz) szerint a javaslat a Gyurcsány-csomagok
“édes gyermekének” tekinthető. Hozzátette: ez a javaslat egy újabb
sarc a lakosság számára, “nincs másról szó, mint az állami
költségvetés hiányának újabb foltozásáról”.
Kiemelte, hogy a kormány a földhivatalok költségvetését két év
alatt tízmilliárd forintról nulla forintra szorította vissza.
Véleménye szerint a törvényjavaslattal a kormány növeli a
lakosság földhivatal-ügyintézés terheit. Semmi más nem történik,
csak a pénzbehajtás – tette hozzá.
Font Sándor (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a törvényjavaslat
hatálya alá tartozik minden magyar állampolgár. Elfogadhatatlan,
hogy ilyen módon sarcolják meg a magyar állampolgárokat – jelentette
ki.
Gőgös Zoltán államtitkár a vitában elhangzottakra úgy válaszolt:
a kormány egy rendes, normális közigazgatást akar kialakítani. Ez a
törvényjavaslat nem csak arról szól, hogy díjat emel a kormány –
tette hozzá.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





