Az év egyik legnagyobb logisztikai bérleti szerződése
Az IMMOFINANZ Group szerződést írt alá a Törley Pezsgőpincészettel a Budapestről délre, Dunaharasztiban található DH Logistik raktárépület hosszú távú bérletéről. Az épületet így teljes mértékben a Törley fogja bérelni, és a 2013-as költözést követően 12 500 négyzetméternyi raktárhelyiséget, továbbá 760 négyzetméternyi iroda és kiszolgáló területet használ majd.
“Ez a közelmúltban létrejött bérleti szerződés ismételten bizonyítja magyarországi logisztikai portfóliónk sikerességét: a magyarországi logisztikai piac átlagos kihasználatlansági mutatója 21%, így kivételes esetnek számítanak az olyan, teljes egészében kiadott épületek, mint a tulajdonunkban lévő budapesti Pharma Park, vagy a Dunaharaszti Logisztikai Központ. Tisztában vagyunk azzal, hogy a logisztika többet jelent raktárépületeknél és tehergépjárműveknél, bérlőink pedig értékelik szakszerű és átfogó megközelítésünket” – mondta Eduard Zehetner, az IMMOFINANZ Group vezérigazgatója. “Örömünkre szolgál, hogy a Törley Pezsgőpincészet – egy szilárd alapokkal és háttérrel rendelkező, tekintélyes magyar vállalat – a Dunaharasztiban található raktárépületünket választotta, és a hosszú távú együttműködés mellett döntött” – tette hozzá Eduard Zehetner.
Az IMMOFINANZ Csoport magyarországi logisztikai portfóliója öt, összesen 64 millió euró értékű, 102 056 négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkező ingatlanból áll.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





