Az erőtlen lakáspiac a legnagyobb probléma a válság sztárja szerint
Az USA legnagyobb problémáját a stagnáló ingatlanpiac jelenti, amely a gyenge hitelezési aktivitás miatt szerencsés esetben is csak 2012-ben vagy 2013-ban indulhat felfelé – mondta a világ harmadik legnagyobb hedge fundjának vezére, John Paulson.
Ahhoz, hogy a gazdasági növekedés erős lábakon álljon, szükség van a lakásépítések beindulására. A tavalyi pénzügyi reform azonban sajnos nem támogatja a bankok aktivitását – tette hozzá.
Az Egyesült Államok gazdasági felépülésére a legnagyobb veszélyt a stagnáló ingatlanpiac jelenti – mondta a válság legnagyobb győztese, John Paulson. Az ingatlanárak a legutóbbi számok szerint enyhén csökkentek, a bankok pedig nem hiteleznek, mivel jelenleg nem tehetnek semmit a bedőlt hitelesek ellen, finanszírozás hiányában viszont az ingatlanpiacon sem jelennek meg a vásárlók. Ilyen kevés új lakást 50 éve értékesítettek utoljára, amíg nem indul be a lakásépítés, és nem építenek évente 1-1,2 millió lakást (a mostani kevesebb mint 300 ezer helyett) addig nehezen képzelhető el erős gazdasági felépülés. A bankok vonakodó hitelezése miatt az ingatlanárak szerencsés esetben is csak 2012-2013-ban emelkedhetnek – mondta Paulson a francia Les Echos-nak adott interjújában.

Elindult az építkezés a Palota Ligetben: az A5-ös lakás már most az egyik legjobb választás lehet a XV. kerületben
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

A Tisza Párt programja alapjaiban formálná át a magyar lakhatási rendszert

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon – mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





