Az Elephant szerint 2011-ben már nőnek a lakásárak
Megközelítőleg 27 000 új lakás épült 2009-ben Magyarországon. 2010-ben az Elephant Holding szerint ennél jóval kevesebbre számít az építőipari szakma. A lakásfejlesztő szerint 2011-re már keresleti piac alakulhat ki.
“Annak, hogy idén jóval kevesebb lakás építésére számítunk, az a fő oka, hogy a válság következtében a fejlesztők új projektek helyett jelenleg, a már készülőben lévő, vagy felépült lakásaik értékesítésére koncentrálnak. Ezek azonban minden bizonnyal az idei év során vevőre találnak és 2011-re keresleti piac alakulhat ki, azaz kevés új lakás közül válogathatnak majd a vevők. Ennek velejárójaként az árak is magasabbak lesznek” – mondta el Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója, aki szerint a lakásvásárlást tervezők most még kedvező feltételekkel kereshetnek új otthont, hiszen a sokszor kedvezményes ár mellett vonzóak lehetnek a fejlesztők által kínált egyéb extra szolgáltatások is az újépítésű lakóházakban.
Zelei szerint a használt lakások piacán továbbra is jellemző, hogy a tulajdonosok akár 20%-os kedvezménnyel is eladják ingatlanjaikat, de ezek aránya még mindig alacsonyabb, mint azoké az eladóké, akik inkább várnak. Ugyancsak a várakozás jellemző a vevőkre, ám a szakember szerint ez hamarosan változni fog: “Ez a tendencia már egy ideje megfigyelhető a szektorban, így várható, hogy számukra előbb-utóbb napirendre kerül a lakásvásárlás. A lakásvásárlási illeték csökkenése is a vevőknek kedvez, így sokan döntenek majd úgy, hogy nem várnak tovább” – mondja Zelei Zoltán, aki szerint rosszul kalkulál az, aki további áresésre számít: az ingatlanok ára hazánkban továbbra is jóval elmarad a nemzetközi átlaghoz képest, s hosszú távon inkább az emelkedés lesz jellemző.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





