Az egyszerűsített adózást 15-ig lehet választani
Segítséget nyújt a személyi jövedelemadó bevalláshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha valaki az egyszerűsített bevallást választja. A hivatal közölte azt is, hogy az egyszerűsített bevallás választásának végső határideje február 15.
A NAV közleménye szerint az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallással a bevallási kötelezettség teljesítésére fordított idő jelentősen lecsökkenthető, illetve az esetleges hibák elkerülhetőek. Az egyszerűsített bevallást elsősorban azoknak érdemes választaniuk, akik nem kötelezettek a 1153 számú bevallás benyújtására, nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy a munkáltató nem vállalta az elszámolás elkészítését, továbbá azok, akik a „söralátét”-ként is emlegetett adónyilatkozatot a kizáró feltételek miatt nem választhatják. Az egyszerűsített bevallás választására vonatkozó 1153NY jelű nyilatkozatot legkésőbb február 15-éig lehet a NAV-hoz beküldeni. A tájékoztatás szerint amennyiben a magánszemély jogszerűen nyújtotta be a 1153NY jelű nyilatkozatot, az állami adóhatóság az előre kitöltött egyszerűsített bevallást április 30-ig küldi meg. Ha a magánszemély elfogadja vagy kiegészíti a bevallást, akkor azt aláírva május 20-áig kell visszaküldenie. Az ajánlat elfogadása nem kötelező: a magánszemély május 20-áig benyújthatja a normál adóbevallást is vagy pedig a „söralátét”-et, feltéve hogy jogosult annak választására. A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy ne tévesszék össze az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1153NY jelű nyomtatványt és a 1153ANY számú adónyilatkozatot, azaz a “söralátét-bevallást”.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.