Az agyafúrt ügyfelek eszén már nehéz túljárni
Jó évet zárt a globális vagyonkezelési piac 2010-ben, a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb elemzése szerint szinte az összes régióban növekedett a vagyon nagysága, a válságot követően pedig mind a fejlett, mind a feltörekvő piacokon az egészséges feltámadás jelei láthatók. A kezelt vagyon 8 százalékos emelkedés után 121 800 milliárd dolláron állapodott meg.
A BCG szerint a vagyonkezelési piac az elmúlt években drasztikus változáson ment keresztül. Egyrészt egyre több vagyonkezelő látja be, hogy nyitni kell a feltörekvő piacok felé, még akkor is, ha ott teljesen más ügyféligények jelentkeznek, mint a core országokban. Másrészt meg kell újulnia a vagyonkezelési szektornak, legfőképpen az árazás és az ügyfelekkel való bánásmód, amin változtatni kell, ha sikeres akar lenni egy szolgáltató. Az ügyfelek már mernek kérdezni, a költségérzékenységük növekedett, és sokkal jobban akarják látni egy termék működését, illetve azt, hogy adott szolgáltatásért mennyit kell fizetni.
A dinamikus növekedés a feltörekvő piacokról jön
Kedvező fejlemény, hogy már a kezelt vagyon 20 000 milliárd dollárral haladja meg a 2008-as szinteket, tehát a válság csak a vagyon növekedésének ütemét tudta lelassítani. A szereplőknek természetesen ez is komoly fejfájást okozott az elmúlt években, hiszen 2002-2007 között évente 11 százalékkal tudott bővülni a vagyon. A BCG szerint a következő 7 évben jóval gyengébb, mindössze 6 százalékos éves vagyonnövekedésre van kilátás, a növekedés motorját pedig most is a feltörekvő országok jelentik majd.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





