Az A1 csoport Magyarországon vidéken, és Bukarestben terjeszkedik
A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében
ismerteti, hogy vidéken magas színvonalú irodákat kínál hamarosan,
Bukarestben pedig luxus ingatlanok értékesítését kezdte el.
Az A1 csoport már meglevő hat budapesti értékesítési irodából
álló hálózatát három éven belül 20-25 irodából álló lánccá kívánja
növelni. A főváros mellett elsősorban a vidéki nagyvárosokban
kívánnak magas színvonalú szolgáltatást nyújtó irodákkal megjelenni.
A csoport meglévő és a közeljövőben megnyitásra kerülő irodái a cég
tulajdonában lesznek, de a további terjeszkedés során franchise
rendszerben üzemelő irodákkal is számolnak.
A cég bukaresti irodája befektetési tevékenységgel kezdett, és
ingatlanalapokkal, ingatlanbefektetési szolgáltatásokkal jelent meg
a román piacon. A román fővárosban most megnyílt értékesítési iroda
viszont már 1.500 lakás kizárólagos értékesítését is végzi. Ezek a
lakások a város legnépszerűbb és legdrágább északi részében épülnek.
Az A1 Csoport svájci-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező
vállalkozás, székhelye Budapesten van. Első irodájukat az Andrássy
út 3. alatt nyitották meg két évvel ezelőtt. A társaságnak jelenleg
több mint 100 munkatársa van.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





