Augusztusban indul a fűtési rendszerek korszerűsítését támogató új pályázat
Augusztus végétől lehet jelentkezni a fűtési rendszerek korszerűsítését támogató, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) költségvetési keretéből meghirdetett pályázatra – közölte szerdán a minisztérium.
A pályázatokat augusztus 27-étől a keret kimerüléséig lehet benyújtani.
Közleményében az NFM hangsúlyozza: az Új Széchenyi Terv pályázati konstrukciójának célja, hogy a támogatással hozzájáruljon a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, valamint elősegítse a szén-dioxid-kibocsátás további csökkentését.
A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatás kondenzációs kazántechnológiát és megújuló energiát hasznosító fűtési rendszerek beszerzésére és telepítésére fordítható. A támogatásra kizárólag természetes személyek, láncházak, sorházak, ikerházak, családi házak és legfeljebb négylakásos társasházak tulajdonosai nyújthatnak be pályázatot – ha az érintett lakóépület 2006. december 31. előtt jogerős használatba vételi engedéllyel rendelkezett.
A pályázaton elnyerhető támogatás a beruházás értékének 40 százaléka, de legfeljebb a kondenzációs gázkazán beépítéssel lakásonként 850 ezer forint, a megújuló energiát (brikett, pellet) hasznosító hőtermelő berendezés, napkollektor, hőszivattyú telepítésével lakásonként 1,5 millió forint.
A berendezések beszerzésének és beüzemelésének költségén felül támogathatók a korszerűsítéshez kapcsolódó tervezési, tanúsítási és engedélyeztetési munkálatok költségei is.
Az Új Széchenyi Terv “Fűtéskorszerűsítési Program” pályázati felhívása, a pályázati útmutató és a további kapcsolódó információk elérhetők a www.kormany.hu oldalon, valamint az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu/futeskorszerusites).

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





