Átadták a megújult létesítményeket a Pasaréti úton
Egymilliárd
forintos beruházást hajtott végre 2005 februárja óta az MKB és az
MKB Euroleasing Zrt. a Vasas SC Pasaréti úti sporttelepén, ahol
szombaton nagyszabású ünnepség keretében vette át a piros-kék klub
hivatalosan is a megújult létesítményeket.
A program a szakosztályok bevonulásával kezdődött, majd
Markovits László ügyvezető elnök egyperces csendet kért a két hete,
életének 83. évében elhunyt örökös teniszbajnoknő, Körmöczy Zsuzsa
emlékére. Az elnök ezt követően bejelentette, hogy a következő
szezontól az egyes számú teniszpálya az egykori klasszis nevét
viseli majd.
Farkas Balázs, az MKB Euroleasing Zrt. elnök-vezérigazgatója azt
mondta:
“Mindent tökéletesen szeretnénk megcsinálni. Célunk egy olyan
sportiskolai rendszer kialakítása, amely az országban egyértelműen a
legjobb. Megkülönböztetett szerepet szánunk a labdajátékoknak, mert
ezekkel lehet tömegeket bevonni a sportéletbe. Örömmel mondhatom,
hogy Pasarétet máris kinőttük. ”
Hozzátette: a kosárlabdát kiemelten támogatják.
“Bebizonyosodott, hogy ez a vállalkozás számunkra nem
ingatlanspekulációs vagy hasonló célokat szolgált” – vette át a szót
Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója. “Meggyőződésem, hogy
mindenkinek, aki ezekben az években profitot termel, kötelessége
visszaforgatni annak egy hányadát közösségi célokra.”
Szabó Gábor, az üzemeltető Vasas Pasarét Kft. igazgatója a
legfontosabbnak azt tartja, hogy a hozzájuk érkező gyereksereg
emberileg és szakmailag is a legjobb kezekbe kerül.
Az is elhangzott, hogy az MKB évente továbbra is 100 millió
forintot ad a komplexum működtetésére, s 2007-ben folytatódnak a
fejlesztési munkálatok.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





