Átadták a Marina Part első ütemében épült három házat
Felavatták az Autóker Holding mintegy 4,5 milliárd forintos beruházásában épült
Marina Part projekt első ütemének három házát, melynek 224 lakásába már csaknem minden lakó beköltözött.
Demszky Gábor főpolgármester a házavató alkalmából rendezett sajtótájékoztatón szerdán elmondta: a beruházás egybeesik a főváros stratégiai terveivel, hogy a volt ipari ingatlanok helyén lakó- és kereskedelmi ingatlanok épüljenek, ezzel megfordítva a fővárosból való elvándorlás trendjét.
Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke úgy vélte, a lakóingatlan fejlesztőknek a közeljövőben az eddigi 20-40 százalékos haszonkulcsokból engedni kell, ha időben el akarják adni lakásaikat.
Ehud Amir, az Autóker Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy mintegy 80 milliárd forintos beruházással több ütemben 2008-ra négyezer lakásos városnegyed valósul meg Budapesten,a XIII. kerületi Dagály strandtól északra elterülő Dunaparti 18 hektáros területen.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





