ÁSZ: előnytelenek a PPP-konstrukciók az állam számára
Előnytelenek a PPP beruházási konstrukciók az állam számára, mivel pazarlóan használják fel a közpénzeket – summázta Makkai Mária felügyeleti vezető kedden Budapesten az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Művészetek Palotája (MüPa) és a felsőoktatási kollégiumi beruházásoknál végzett utóvizsgálatok következtetéseit.
A megállapítással kapcsolatban a szakember idézte Domokos László ÁSZ-elnök véleményét amely szerint: a PPP-konstrukcióban (az állam és magáncégek együttműködésével) megvalósuló beruházások 15-20 év alatt 50-100 százalékkal több közpénzbe kerülnek, mintha azokat hagyományos módon valósították volna meg.
Ezért is javasolta az ÁSZ a nemzeti fejlesztési miniszternek a MüPa és a kollégiumi beruházásosokhoz kapcsolódóan, hogy gondoskodjon a programok előnytelen szerződési feltételei miatt a felelősség kivizsgálásáról. Továbbá a vizsgálatok eredményének ismeretében tegye meg a szükséges intézkedéseket – fűzte hozzá Horváthné Herbáth Mária ellenőrzésvezető.

Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
