Árfolyamgát: kiskaput hagytak a bankoknak
Öt év múlva – az árfolyamgát lejártával – a bankok lényegében akkora kamatot számíthatnak fel, amekkorát nem szégyellnek. Nem elég észnél lenni, hisz így az egész hitelesvédő program vakrepülés – állítja az azenpenzem.hu
A rögzített árfolyamú törlesztésre kötött szerződések számának növekedésével egyre egyértelműbbé válik, hogy bank és bank között óriási különbségek lehetnek. Az például egyáltalán nem mindegy, hogy az öt év védelem alatt halmozódó gyűjtőhitelre mekkora kamatot számol fel a pénzintézet.
Az azenpenzem.hu pénzügyi portál szerint van bank, ahol az adósnak a rögzített időszakra 57 ezer forint a havi törlesztőrészlete, de a védernyős időszak után ez több mint 90 ezer forintra ugrana. A posztoló szerint ekkora tehernövekedés egyetlen kalkuláció alapján sem érthető. Az pedig pláne nem, hogy az adott bank a gyűjtőhitelre miért állított be közel 15 százalékos kamatot, ha az állami program idején a jelenlegi számítás alapján ez csupán 7,16 százalék.
A jogalkotók “nem bíbelődtek azzal, hogy az adósok számára az ezt követő időszakot is biztonságosabbá tegyék. Így a bankok tulajdonképpen akkora kamatot számíthatnak fel, amekkorát nem szégyellnek”. A CIB a lakáshiteleknél 11,35 százalékos kamatot alkalmaz, a K&H azt közölte, hogy a háromhavi Buborhoz képest 4,2-5,2 százalékpontos felárat számít majd fel (ez most lényegében megegyezik a CIB-es számokkal). Az Erste és az OTP külön ajánlatot hirdet majd a gyűjtőhiteleseknek.
A pénzügyi portál azonban a problémára talált egy kapaszkodót is: kormányrendelet szól arról, hogy az adósok, ha a hirtelen hitelnövekedést elviselhetetlennek érzik, a védernyő lejárata előtt kérhetik, hogy a gyűjtőhitelre csak a korábbi törlesztés 15 százalékát fizesse. A gyűjtőhitel elvileg akár 30 évvel is tovább törleszthető, mint az eredeti devizakölcsön, de érdemes azt is észben tartani, hogy ilyenkor ütemesen nő a tőketartozás.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra

16 milliárd forint, mégis akadozik a rendszer: a Kúria döntött, ki kell adni az igazságot az e-ingatlannyilvántartásról

A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra – Budapesten tartják az árukat a panelek, vidéken viszont már 10 százalék felett is alkudnak a vevők

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





