Államosítják a Citadellát
Lezárult a világörökségi törvény alapján folytatott közigazgatási eljárás a nemzeti vagyon részét képező Citadella hasznosításával kapcsolatban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. A mai határozat szerint a területet vissza kell adni állami használatba.
A vizsgálatot lezáró, október 1-jén megjelenő határozat kimondja, hogy a Citadella eddigi használata, hasznosítása nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, ezért a területet használó, hasznosító személyek, társaságok és cégek kötelesek az általuk birtokolt területeket 30 napon belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv birtokába adni – írta közleményében az államtitkárság.
“Magyarország kormányának célja, hogy a Citadella használati viszonyai tisztázódjanak. A kormány így minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy érvényre juttatva a közérdeket, a kiemelt értéket képviselő, a budapesti világörökségi helyszín részét képező Citadellán rendet tegyen, és visszavegye az állami tulajdonú ingatlant a Citadellát hasznosító magáncégektől, melyek már eddig is számos esetben jogszerűtlenül jártak el” – fogalmazott a közlemény.
A kultúráért felelős miniszter a világörökségi törvényben előírtak szerint indított felülvizsgálati eljárást a Citadella használatára vonatkozóan, a keddi határozat pedig azért kötelezi a területet használókat az állami birtokba adásra, mert nem feleltek meg a világörökségi törvényben foglalt szempontoknak. A határozat fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható – tette hozzá a tárca.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk

Egységes szabványok, kevesebb vakfolt: mi jellemzi a nyereséges projekteket?

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





