Ablakon dobják ki?
Ki ne ismerné David Ogilvy a világ leghíresebb reklámszakembere mondását: a reklámköltségek fele kidobott pénz, de nem tudni, hogy melyik fele! A reklámok nézőjének persze azt sem kötik az orrára, hogy pontosan mennyi pénzből is akarják őt meggyőzni. A lapunknak nyilatkozó marketingszakemberek szerint egy-egy új ingatlanprojekt költségvetésének 2%-át költik kommunikációra, hogy megfelelő szinten ismertté tegyék a termékeket.
Nos, ez az összeg ma Magyarországon milliárdokban mérhető, ha csak az elmúlt néhány évet nézzük, már akkor is. Mindez annak is köszönhető, hogy 2005 újabb rekordévet jelentett a kelet- és közép-európai ingatlanbefektetések piacán. Az intézményi befektetők által beruházott tőke teljes nagysága a régió piacain elérte az 5,8 milliárd eurót (1450 milliárd Ft-ot), ami 39%-os növekedést mutat a 2004-es összeghez képest. 1998 óta összesen 14,3 milliárd euró (3 575 milliárd Ft) érkezett a régióba, amelynek közel 86%-át az elmúlt három év során fektették be. Ezekkel az összegekkel az ingatlanpiac ma már felkerült a reklámra legtöbbet költő gazdasági szektorok listájára is. Az első tízben olyan ágazatok mellett ütött tanyát, mint például a távközlés, a gépjármű-forgalmazás, az informatika és a turizmus.
Ha ezek az adatok helyesek, és Ogilvy sem tévedett, akkor az ingatlanpiac szereplői is csatlakoznak a többiekhez, és százmilliókat dobnak ki az ablakon. Éppen ezért nem árt, ha az ingatlanpiacosok marketingkommunikációhoz értő szakembereket is bevonnak egy-egy ?építkezésbe?. Persze ma még sok beruházó és tulajdonos gondolja azt a marketingről, hogy csak valami szükséges rossz, de igazán nem éri meg, hiszen hát nem termel bevételt, vagy nem hoz vevőket. Nem nehéz megjósolni, hogy ezek az ingatlanpiaci szereplők hamarosan el fognak tűnni a látóhatárról. A hirdetések végtelen tengere temeti maga alá majd őket is.
Hirdetni tehát kell. Láthatóvá kell tenni a terméket ? de nem árt, ha a lakóparkok és irodaházak építői ezt szakemberre bízzák. Csak azért is, hogy Ogilvynek a jövőben ne legyen igaza!

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





