A Wallis veszi meg a Posta székházát
A Wallis Ingatlan projektcége veheti meg a Posta Krisztina körúti székházát, a vételárat egyelőre azonban titok fedi – értesült az [origo]. Az újság szerint az eladó elsőre még érvénytelennek nyilvánította a pályázatot, másodszorra azonban beérte egyetlen ajánlattal.
Elfogadta a Magyar Posta a WPR Primus Kft. ajánlatát a Krisztina körúti Postapalota megvásárlására kiírt pályázatot. A WPR Primus Kft. egyedüliként nyújtott be ajánlatot a Posta-székházra, jóllehet a második tender pályázati dokumentációját rajta kívül még tizenöten vásárolták meg. Első alkalommal ugyancsak egyetlen ajánlat érkezett, ezért akkor a Posta indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánította a pályázatot.
A Moszkva tér fölé magasodó 19 ezer négyzetméteres ház pályázatban meghatározott minimálára 4 milliárd forint plusz áfa volt, a tényleges vételár azonban egyelőre nem nyilvános.
Mint korábban megírtuk, a Magyar Posta az Ablon által épített Gateway irodaházba költözik, ahol mintegy 23 ezer négyzetméternyi területet bérel majd.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





