A végtörlesztés miatt 600 milliárdot veszíthetnek a bankok
A mostani árfolyamon számolva, húsz év alatt 600 milliárd forint is lehet a bankrendszer vesztesége a kormány újabb devizahiteleseket mentő akciójával – írta a Origo.
Navracsics Tibor igazságügyminiszter kedden jelentette be, hogy a hitelszerződésekbe belenyúlva kívánják orvosolni az elszabadult árfolyamok miatt bajba jutott devizahitelesek helyzetét, az erről szóló tervek jövő szerdán kerülnek a kormány elé. A jövő heti kormányülésre több változat is kerül, hogyan avatkozzon be az állam a devizahitel-szerződésekbe. Az árfolyamkülönbséget a kormány teljesen a bankokra tolhatja, de az is előfordulhat, hogy a különbözetet felosztják az adós, az állam és a bank között. A Magyar Nemzet említett egy harmadik megoldási lehetőséget is, amely szerint rögzítenének egy árfolyamszintet, amelyet minden szerződésre érvényesítenek, mint ahogy a végtörlesztésnél történt a 180 forintos svájci frankkal és a 250 forintos euróval. Az Origo számításai szerint egy ötmillió forintos hitelnél az adós havi mintegy tízezer forintot spórolhat.
Ami a bankokat illeti, az Origo szerint egy szempontból járhatnak kicsit jobban: mint fogalmaznak, a könnyebben fizető adós jobb adós is lesz. Jelenleg ugyanis 16 százalék közelében van a 90 napon túli késedelemben lévő adósság aránya, további 20 százalék ennél kisebb csúszásban van. A bankok a bukónak látszó hitelre céltartalékot képeznek, vagyis ha az adósok valamennyire képessé válnak fizetni, akkor az előre betervezett veszteséget mégsem kell lenyelnie a banknak.
Amúgy, a ma 1945 milliárd forintos devizahitel-állomány nagy része 5 éven túli jár le, a legtöbb lakásra felvett kölcsönt 10-15-20 évig kell fizetni. Ha ez idő alatt végig a jelenlegi 238 forintos frank- és 295 forint-euró árfolyam maradna fenn, akkor a most meglévő hitelek visszaállítva a szerződéskori árfolyamokat körülbelül 600 milliárd forintos veszteséget jelentenének a bankrendszernek.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





