A tiltakozások ellenére is megépül a börgöndi reptér
Helyi érdekvédelmi szervezetek demonstráltak a minap a börgöndi reptér építése miatt. A befektetők szerint a tiltakozás nem akadályozza a beruházást: az új létesítményt várhatóan 2009-ben nyitják meg
Nem a reptér megépítése ellen lépünk fel, hanem azt követeljük, hogy az engedélyeztetési eljárás során vegyék figyelembe az összes környezeti kockázatot, ezzel összefüggésben pedig a hatóságok olyan feltételeket szabjanak a beruházónak, amelyek a minimálisra csökkentik a várható káros természeti hatásokat – mondta a Népszabadságnak Horváth Ákos, a börgöndi reptér miatt a napokban demonstráló egyik szervezet, a Börgöndpusztáért Érdekvédelmi Egyesület elnöke. A tiltakozók Székesfehérváron petíciót adtak át a börgöndi repteret építő Alba Airport Kft. vezetőinek.
A légikikötő létesítési engedélyéhez a szakmai anyagokon kívül 17 szakhatósági engedély és állásfoglalás megléte szükséges. Ezek közül a környezetvédelmi, valamint a zajgátló védőövezetről szóló engedélyek a legfontosabbak. Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezetője úgy tájékoztatta a Népszabadságot, a közelmúltban – első fokon – mindkét engedélyt meg-kapták. Az engedélyek azonban még nem jogerősek, mivel azokat több helyi civil szervezet megfellebbezte.
Tóth Ferenc nem érti a tiltakozók kifogásait. Szerinte ugyanis az elmúlt fél évben megtartott 24 lakossági fórumon valamennyi felvetett problémával érdemben foglalkoztak, és mindegyikre sikerült kompromisszumos megoldást találniuk.
A petíció átadásán ötvenen vettek részt. Tóth Ferenc elismerte: a reptér megépítésének elhúzódása hátrányos helyzetbe hozná Börgöndöt a vidéki – a sármelléki, a debreceni, a pogányi, a szentkirályszabadjai – repterek egyre élesedő versenyében. Ugyanakkor az ügyvezető nem tart attól, hogy a tiltakozás késleltetné a börgöndi légikikötő engedélyeztetési eljárását, így továbbra is reálisnak tartja a létesítmény 2009-re tervezett megnyitását.

Új építésű lakóparkok Budapesten: zöld technológia, városi ritmus és kertvárosi nyugalom egy válogatásban
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Sokkoló számok a magyar lakásokról: minden második otthon elavult – és alig akar valaki felújítani

Felforgatja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: már építés közben jöhet a hitelpénz – hatalmas fordulat a lakásvásárlóknak

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





