A sógornál nagyott emelkedtek az ingatlanárak
Meredeken emelkedtek az ingatlanárak a pénzügyi világválság következményeként Ausztriában.
Az Osztrák Ingatlanpiaci Szövetség (ÖVI) kimutatása szerint 2012-ben például nyolc százalékkal emelkedik a lakáscélú ingatlanok ára, 2013-tól 5 százalékosra lassul a drágulás üteme.
“Az emberek biztonságban, ingatlanban akarják tudni a pénzüket” – mondta Andreas Wollein, az ÖVI elnöke a Die Presse című lapnak. A tendencia egyrészt arra vezethető vissza, hogy a bankbetétek kevesebbet kamatoznak, másrészt arra, hogy sokan a pénz elértéktelenedésétől, illetve az állami nyugdíjrendszer összeomlásától tartanak.
Míg 1988 és 1992 között a – később meghiúsult – bécsi világkiállítás reményében nőttek a bécsi ingatlanárak, közel egy évtizeden át megközelítőleg változatlan maradt a piac. 2000 óta ezzel szemben 80 százalékkal emelkedtek a saját tulajdonú lakások árai. Különösen 2008 után erősödött a drágulás. 2000 és 2008 között húsz százalékkal, az azóta eltelt négy évben 30 százalékkal nőttek az árak az ezredfordulóhoz képest.
A szövetség szerint az áremelkedés ellenére nem kell ingatlanpiaci buborék kialakulásától tartani Ausztriában, mert a lakásvásárlások nagyrészt önerőből valósulnak meg. Jelenleg egy új építésű lakás négyzetméteréért Bécsben átlagosan 3800 eurót kérnek. A használt lakások átlagára 2700 euró körül van négyzetméterenként.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





