A Schenker nemzetközi szállítmányozó cég összevonja magyar érdekeltségeit
A Deutsche Bahn-csoport érdekeltségébe tartozó osztrák Schenker szállítmányozó és logisztikai cég összevonja öt magyarországi érdekeltségét a Schenker Kft.-be, és a jövőben teljes körű szolgáltatást nyújtva piacvezető szerepre törekszik Magyarországon – jelentette be Elmar Wieland, a Schenker & Co AG cég Ausztriáért és Kelet-Európáért felelős elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A cégfúziót az illetékes versenyhatóságok már jóváhagyták. Elmar Wieland emlékeztetett arra, hogy a Schenker Kft.-be integrálják a tulajdonos társuktól, a Masped konszerntől nemrégiben megvásárolt, és így 100 százalékos tulajdonukban lévő Masped-Schenker Kft.-t és a Masped-Railog Kft.-t is.
A tájékoztatón elhangzott: a cégösszevonás folyamata elindult, jogilag 2011. január 1-jétől működik majd az összevont társaság.
A fúzióval létrejövő Schenker Kft. mintegy évi 22,9 milliárd forint konszolidált árbevételt képvisel, és a magyarországi szállítmányozói és logisztikai szolgáltatók ranglistáján az első három között szerepel.
Vásárhelyi Árpád, a létrejövő DB Schenker Kft. egyik ügyvezetője hangsúlyozta: integrált szolgáltatóként lehetővé válik az ügyfelek teljes körű kiszolgálása, mivel légi, közúti, vasúti, tengeri szállítmányozással, raktározással, vámszolgáltatással, túlsúlyos áruk továbbításával egyaránt foglalkoznak, és területileg Magyarországot teljes egészében lefedik.
Kérdésre válaszolva az érintettek nem árulták el Masped-tulajdoni hányad kivásárlására vonatkozó vételárat.
Kautz István, a Masped Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a vételár egy részét az építőiparhoz köthető veszteségeik mérséklésére, illetve csepeli és szegedi logisztikai fejlesztéseikre fordítják.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





