A műemlék nem lehet társasház?
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megtilthatja a lakás-funkciójú műemlék épületek társasházzá nyilvánítását – tartalmazza a nemzeti kulturális örökség miniszterének új rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. Egy másik rendeletben műemléknek nyilvánította a miniszter egyebek mellett a józsefvárosi Füvészkertet.
A rendelet szerint – amely a kulturális örökség védelméről szóló törvényen alapul – a műemléki épületekkel kapcsolatban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal látja el az építésügyi hatóság feladatát. Vagyis a hivatal adja ki az építési- és a használatbavételi engedélyt is. Engedély nélkül csak olyan munkálatokat lehet végezni a védett épületeken, amelyek az élet- és vagyonbiztonság miatt azonnali beavatkozást igényelnek.
Műemlék épület – a törvény szerint – csak a hivatal engedélyével alakítható társasházzá. A rendelet kimondja, hogy a hivatal ezt két esetben tagadhatja meg. Az egyik az, amikor az állam azzal a feltétellel adta át az épületet az önkormányzatnak, hogy az nem alakítható társasházzá. A másik ok pedig az, amikor a társasházzá alakítással olyan helyzet állna elő, amely miatt az épület egységesesen használt terei megváltoznának.
A törvény szerint a műemlék épületek felújítását a hivatal elrendelheti, de ilyenkor az örökségvédelmi többletköltségek az államot terhelik. A mostani rendelet szerint a kötelező karbantartást meghaladó munkák tartoznak ebbe a körbe. A többletköltséget – indokolva és számlával igazolva – a befejezést követően 30 napon belül kell kérni a hivataltól. A kifizetés a jóváhagyást követő 60 napon belül történik.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





