A Madarász Irodapark újabb bérlője
Április végén a müncheni székhelyű Rohde & Schwarz írt alá bérleti szerződést a Madarász Irodaparkban több mint 200 m2-es iroda és 300 m2-es szerviz területre.
“Cégünk székhelye korábban is a Váci úton volt, a környéken kerestünk olyan irodaházat, ahol az irodát és a szervizt egy szinten lehet elhelyezni, egymás mellett. Fontos szempont volt számunkra – egyéb műszaki feltételek és logisztikai igények mellett – a padlóterhelhetőség is, mert a mérőműszerek kalibrálásához használt mérőrendszereink nehezek. A Madarász Irodaparkban ezek a speciális elvárásaink nem jelentettek gondot, illetve mindazon műszaki igényeinknek megfelel az épület, ami a zavartalan munkavégzéshez szükséges. A GVA Robertsonnal már másodszor dolgoztunk együtt, s most is mint korábban, a maximális ügyfélközpontúság jellemezte őket.” – mondta el Bauer László, a Rohde & Schwarz ügyvezető igazgatója.
A Rohde & Schwarz a rádiótávközlés és a méréstechnika területén nemzetközileg elismert, aktív vállalat. Több mint 70 éve fejleszt, gyárt és értékesít a beruházási szektor számára széles választékban elektronikus termékeket. Összesen körülbelül 7500 alkalmazottjával, továbbá leányvállalatokkal és képviseletekkel a világ több mint 70 országában jelen lévő Rohde & Schwarz csoport éves üzleti forgalma eléri az 1,4 milliárd Eurót. A cég 1989 óta van jelen Magyarországon.
A Proform Zrt. fejlesztésébe tartozó Madarász Irodapark a XIII. kerület zöldövezetének egyik legkedveltebb részén, a kerület ütőerének számító Váci út mentén a Madarász- Szekszárdi – Tomori utcák által határolt 3 hektáros területen épül, a Duna Plaza közelében. Az első épület, mintegy 17 000 m2 bérbe adható területtel, 2009-ben került átadásra. Az Irodapark a későbbiekben számos sport és rekreációs szolgáltatással szeretne minél több bérlőt odavonzani.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi

Csapj le elsőként a kedvezményes ingatlanokra – így találhatod meg a legjobb árú lakásokat

Na, erre tényleg senki nem számított: itt vannak az új otthontámogatás végleges szabályai!

Napelemet tennél a házra? Kitört a magyar napenergia-láz – és most jöhet a pályázatcunami?!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





