A legnagyobb – Irodaház lesz a hűvösvölgyi laktanya
Jobb ingatlanpiaci időkben is jelentős irodafejlesztésnek számítana az egykori hűvösvölgyi laktanya újrahasznosítása, a mostani helyzetben pedig a főváros első számú ingatlanberuházása az SCD csoport jövő márciusban elkészülő projektje.

A teljes 12,6 hektáros terület fejlesztésének első üteme márciusban indult az egykori kadétiskola felújításával. A 13 ezer négyzetméteres épület és a mellette álló kétezer négyzetméteres hajdani trafóház A kategóriájú irodaházként újul meg a beruházás nyomán” – nyilatkozta lapunknak Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója.
Jó okuk van az óvatosságra: a fővárosi irodapiac a túltelítettség jeleit mutatja. A hírek szerint az üresedési ráta túl van a 30 százalékon, a havi bérleti díjak a négyzetméterenkénti 12 euróhoz közelednek, a bérlők pedig megengedhetik maguknak, hogy a lejárat előtt akár három évvel is újratárgyaltassák meglévő szerződésüket a kedvező feltételeket prolongálandó.
„Az Officium néven megújuló hadapródiskola különleges építészeti-környezeti adottságával, kiváló lokációjával, környezettudatos épületgépészeti megoldásaival és magas műszaki felszereltségével emelkedik majd ki a kínálati mezőnyből” – hangsúlyozta Tomcsányi Gábor. A kockázatokat egyébként az SCD csoport maga is igyekszik minimalizálni: a teljes komplexum 55 százalékára már van előbérleti szerződésük. Klasszikus, spekulatív irodafejlesztésre különben sem lehet manapság bankhitelt felvenni, az Officium fejlesztését finanszírozó MKB és OTP Bank így is 40 százalékos elköltött önerőt követelt meg a banki finanszírozás megkezdéséhez.
A megcélzott bérleti díj a szolgáltatáshoz mérten maga is A kategóriájú lesz: lapunk becslése szerint elérheti a 22 eurós négyzetméterenkénti árat is. „A kétezer négyzetméteres volt trafóházat saját székházunknak szerettük volna megtartani, végül a szinte a tervezőasztalról adtuk bérbe egy magyar cégnek” – büszkélkedett a kereslet erősségével a vezérigazgató.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





