A Hiteltársulás csoport nem tudja kiváltani a devizaadósok terheit
Szakértők szerint nem valósíthatók meg annak a csoportnak az elképzelései, amely közös fellépéssel rendezné tagjai devizatartozását. A felügyelet is óvatosságra inti a társulásban bizakodókat.
Bár a Hiteltársulás nevű civil szerveződés igen jelentős állományt tudhat maga mögött, piaci körülmények között nem tűnnek megvalósíthatónak a céljai – vélik a Világgazdaság Online-nak nyilatkozó szakértők. A Doubravszky György által létrehozott szerveződés célja, hogy a bankközi forintkamatláb (Bubor) 1,5 százalékos hitelkamatot érjenek el. Cserébe az ügyfelek mindegyike megtakarításait, hitelét és egyéb banki szolgáltatásait is a hitelező bankhoz vinné. A csoport 24 799 adóst tömörít, akiknek 295,5 milliárd forint értékű hitelre van szükségük. A társulás akár bankot is venne vagy alapítana a cél érdekében. Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnöke a lapnak elmondta, hogy a hitelintézeteknek a lakossági jelzáloghiteleknél legalább 3 százalék költségei vannak a forrásokén felül. Szerinte egy átlagos méretű és hatékonyságú banknál a hitelek visszafizetésének elmulasztása 2,5, a működés 0,5 százalék költséggel jár, melyhez további költségek is társulnak.
Az alelnök szerint egy bank alapításához általában 7-8 hónap kell. Az alapítási engedélyhez szükséges feltételek megteremtése két hónap, a működési engedélyhez szükségeseké 5-6 hónapig tart. Hangsúlyozta, hogy csak az informatikai rendszer kiépítése és csatlakoztatása a bankközi intézményekhez legalább egymilliárd forintba kerül. Szerinte, ha az alapítónak nagyon sok pénze van, profi bankot üzemeltető cég és az állam is segíti, akkor is legalább 3-4 hónapig tart a folyamat. Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője szintén nem tartja reálisnak a Bubor 1,5 százalékos kamat elérését, sem a bankvásárlást vagy -alapítást.

Új generációs otthonok – modern lakóparkok fiataloknak és családoknak Budapesten és a Balatonnál
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Robbant az Otthon Start – de meddig tarthat a lendület? Ezt üzenik a bankok a háttérből!

Sokkoló adat: a magyar otthonok 80%-a energiapazarló – miközben pár tízmilliárdból meg lehetne oldani a válságot!

Így add el villámgyorsan a lakásod – bevált stratégiák a sikeres ingatlaneladáshoz

AZ OTTHON START ELSŐ HULLÁMA UTÁN LETISZTULT A PIAC
Dizájn

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





