A Futureal 100 millió euró friss tőkével, partnerként támogatja más fejlesztők projektjeit
„A Futureal más hazai és regionális fejlesztők partnereként, 100 millió euró friss tőkével és a több mint 100 fős fejlesztő csapatának tapasztalatával kíván részt venni megakadt ingatlanfejlesztési projektek újraindításában.” – jelentette be Futó Gábor, a Futureal Csoport alapító társtulajdonosa.
A Futureal a pénzügyi befektetésen túl komoly hozzáadott értékkel járul hozzá a közös sikerhez, a projektek szolgálatába állítva a csoport értékesítési, tervezési, műszaki és finanszírozási tapasztalatát és reputációját. A több mint 100 főt foglalkoztató, három országban működő ingatlan befektető és fejlesztő az elmúlt években több mint 100 milliárd forintnyi projektet fejezett be sikeresen partnerségek keretében, tavaly 270 ezer négyzetméternyi ingatlant adott át, mellyel egyben az egyik legnagyobb megrendelő volt az építőipar számára.
„Ezt az eredményt a gazdasági válság és a recessziós időszak ellenére sikerült elérnünk partnereinkkel. Szeretnénk a fejlődés során felhalmozott tudást, tapasztalatot megosztani másokkal is. Olyan hozzáadott értékeink vannak, amelyeket egy tisztán pénzügyi befektető nem tud biztosítani egy projekt számára.” – emelte ki Futó Gábor – „A csoport eddig is számos hazai és nemzetközi partnerrel működött együtt, beleértve más fejlesztőket, intézményi befektetőket, bérlőket és önkormányzatokat is. Valamennyi együttműködés kiállta az idő és a gazdasági válság próbáját, véleményem szerint azért, mert olyan alapértékekben leltünk egymásra, mint az őszinteség, a korrektség, a nyílt és effektív kommunikáció és a csapatszellem.”
A felvázolt partnerségi stratégia első sikere a Caelum Development és a Futureal közelmúltban megkötött együttműködési megállapodása a 120 millió euró értékű, lengyel Nova Park bevásárlóközpont közös fejlesztésére.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





