A forint gyengülése miatt 20 %-kal nőttek a cégek irodaköltségei
Június óta közel 20%-kal nőttek az irodabérlettel és üzemeltetéssel kapcsolatos költségei azon cégeknek, melyek Euro-ban kötötték meg bérleti szerződéseiket. A piaci folyamatok és árfolyam-változások tükrében a vállalkozások az elkövetkező egy évben nem számíthatnak a forint gyengülése miatt megnövekedett terheik csökkenésére.
„A makrogazdasági kép elég borús mind lokálisan mind globálisan a nagymértékű eladósodottságok és államháztartási hiányok miatt, ami nagyban befolyásolja a forint árfolyamát is”– véli Saághy Pál, az Equilor vezető devizakereskedője. „Egy éven belül nem számítok a forint markáns erősödésére, sőt hazánk esetleges leminősítése esetén 320 Forint – Euro körüli árfolyamszinten stabilizálódhat a magyar fizetőeszköz” – összegez a szakember.
A cégeknek tehát érdemes felkészülniük arra, hogy tartósan viselniük kell a markánsan megnövekedett költségeket, vagy olyan irodamegoldást találniuk, amely forintban is bérelhető irodaterületeket kínál. A budaörsi Terrapark elkötelezett a magyar vállalkozások sikerei iránt így 2012-ben is folytatja akcióját, melynek keretein belül forintban adja bérbe irodáit. A koncepció fő üzenete a kiszámíthatóság, a tervezhető, szinten tartható irodai költségek biztosítása. A Terraparkban a cégek 15 nm-től, akár több évre forintban rögzített szerződéssel, rugalmas kondíciókkal is színvonalas irodához juthatnak. Mindezek mellett további extra szolgáltatásokra (pl.: alkalmanként igénybe vehető tárgyalóhasználat; közös helyiségek takarítása, ellátása) is többletköltségek nélkül jogosultak a forintban fizetők.
„Nyilvánvaló, hogy a hektikusan változó árfolyam óriási kockázatot jelent a cégek számára, az egyik hónapról a másikra 10-20%-kal megemelkedő költségek szinte megoldhatatlan kihívás elé állítják a kis és közepes méretű vállalkozásokat.” – mondja Jürgen Blum a Terrapark tulajdonos-ügyvezetője. „Ezen kockázat elkerülésében szeretnénk továbbra is a cégek partnerei lenni, ezért döntöttünk úgy, hogy a jövő évben is lehetővé tesszük bérlőink számára a forint alapú irodabérletet.”

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





