A CEU-REality Group

A CEU-REality Group az elmúlt közel 10 év során a magyar ingatlanpiac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Jelenlegi fejlesztése, a közel 50 milliárd forintból megvalósuló Károlyi István Városközpont a főváros legnagyobb lakóingatlan-beruházása, melyben 4 hektárnyi területen 900 lakás, valamint 50000 négyzetméter iroda és szolgáltató egység jön létre.

Stratégiai partnerként vesz részt ezen kívül a budapesti agglomeráció legjelentősebb fejlesztésére, a Talentis Programra épülő lakópark megvalósításában.
A CEU-REality Group első vállalkozása 1998 végén alakult. A Reality Kft-t Járosi Tamás alapította azzal a céllal, hogy projektmenedzsment-szolgáltatásokat nyújtson nagy, főleg multinacionális vállalkozásoknak. A kezdetben egyfős, alacsony infrastruktúrával rendelkező cég már 2000-ben 100 millió forintot meghaladó árbevételt ért el.
Tevékenysége elején multinacionális ügyfélkörnek – McDonald’s Kft., Cora Magyarország – végzett ingatlanvagyon-kezelést és nyújtott fejlesztési szolgáltatásokat. A piaci stabilizációt dinamikus növekedés váltotta fel, mely elengedhetetlenné tette, hogy szervezetten, magas szintű infrastruktúrával és kiemelkedő szakembergárdával működjön.

A kezdeti sikerekre alapozva 2001-ben megkezdte első saját tulajdonú ingatlan beruházását, egy XIII. kerületi társasház fejlesztését, melyet hamarosan több másik követett. Az évek során bővítette tevékenységi körét, és projektmenedzsment szolgáltatása mellett a piac meghatározó tanácsadó, vagyonértékelő cégévé vált. Jelenleg szinte minden jelentős hazai bank megbízói közé tartozik az értékbecslés, vagyonértékelés és banki műszaki ellenőrzés területén.
A cégcsoport tulajdonosainak, vezetőinek és munkatársainak egyértelmű célja, hogy magas szintű minőségi munkával, “szakmai műhelyként” működő szolgáltató cégeket tudjon magáénak.

A cégcsoport eddigi legmozgalmasabb és legsikeresebb évét zárta le decemberben. Megkezdődött a Károlyi István Városközpont I. ütemének építése – amely minden valószínűség szerint a piac egyik legsikeresebb beruházása-, lakásainak 95%-a rekordidő alatt gazdára talált 2007-ben.
Ingatlanértékesítő csapata több mint 300 lakást értékesített 2007-ben, a Károlyi István Városközpont mellett a herceghalmi Vitalis Park projektet is sikerrel vezette be a piacra.

Projektmenedzser tevékenysége során elérte, hogy 2008 elejére az általuk irányított beruházások lakásszáma meghaladja a 600-at, valamint további 200000 négyzetméter lakó és kereskedelmi ingatlanfejlesztést készít elő. Sikeresnek mondható a “Vitalis Park” és a “Jazzloft” projektek előkészítése, hamarosan indulnak az építkezések.

Szakértői 5 év sikeres együttműködés után külön leányvállalatba költöztek (REality Appraisal Kft.) és a tavalyi évben ismét terv felett teljesítettek (3000 vagyonértékelés évente). A műszaki szakértői portfolió elérte a 35 milliárd forint beruházási értéket, összesen 8 nagyobb lakó és iroda-beruházásnál látnak el független-mérnöki feladatokat.