A CBRE-t ismét a világ vezető ingatlan-tanácsadójának választották
A CB Richard Ellis (CBRE) a világ vezető globális ingatlan-tanácsadójának választották a „Euromoney Real Estate” díjazáson. Ez immár a negyedik alkalom, amikor a cég e megtisztelő címet nyeri el a díj 2005-ös alapítása óta.
A Euromoney, a világ vezető nemzetközi pénzügyi folyóirata minden évben felkéri olvasóit – a világ 160 országában tevékenykedő vállalati és pénzügyi döntéshozóit – hogy nevezzék meg a legjobb tanácsadókat, fejlesztőket és pénzintézeteket globális, regionális és nemzeti piacokon egyaránt.
Amellett, hogy elnyerte a globális ingatlan-tanácsadó díját, a CBRE díjakat nyert az ipari-ingatlan, vállalati ingatlanok, értékbecslés és ingatlan-menedzsment kategóriákban is. A céget ingatlan-tanácsadóként szintén az első helyre sorolták a nyugat-európai és ázsiai régiókban, ahogyan Ausztráliában, Kínában, Hong Kong-ban, Indiában, Szlovákiában és Spanyolországban is.
„Ezek a díjak különösen fontosak, hiszen ügyfeleink és iparágunk képviselői választották a CB Richard Ellist” – nyilatkozta Brett White a CBRE vezérigazgatója. „Elnyerni ezen legnagyobb elismeréseket kifejezi a világszerte nyújtott szolgáltatásaink kiválóságát, a minőség iránti megingathatatlan elkötelezettségünket és képességünket arra, hogy minden szolgáltatási területen és piacon, minden körülmények között kivételes eredményeket szállítsunk.”
„Fontosnak tartom az Euromoney által adott díjat, hiszen ez a szakma visszajelzése a munkánkról.” – tette hozzá Konthur Adrienne, a budapesti iroda ügyvezető igazgatója. „Jogosan lehetünk büszkék arra, hogy nemcsak a Superbrand minősítést kaptuk meg immár harmadszor az idén, hanem ez a nagy presztízsű magazin is újból elismerte a CB Richard Ellis tanácsadói érdemeit.”

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





