A befektetők nem mondtak le Magyarországról
Ugyan a befektetők érdeklődése némileg megcsappant a globális válság, illetve a magyar gazdaság mélyrepülése idején, az invesztorok korántsem mondtak le Magyarországról, ezt az Audi és a GM óriásberuházása is mutatja – állították lapunknak a befektetőkkel napi kapcsolatot ápoló szakértők.

Olyannyira nem, hogy további döntések érlelődnek. Mint megtudtuk, a tervezett projektek között összeszerelő üzemet létesíteni szándékozó amerikai cég, elektronikai gyártó, német gépjárműipari beszállító, pénzügyi tanácsadó, egészségügyi magánszolgáltató, regionális szolgáltató központot létesíteni akaró multi egyaránt található.
A befektetők egyébként számos szempontot mérlegelnek a végső elhatározás előtt, s ha egy-egy döntési kritérium módosul is, a végeredményt ez nem feltétlenül befolyásolja.
Ráadásul a prioritások nemcsak attól függnek, mely ágazatot képviseli a befektető, hanem attól is, honnan jött. Az autóipari cégek számára például a legfontosabb szempontok között a munkaerő és az infrastruktúra található; az amerikai cégek számára pedig a szabad piacgazdaság kiemelkedően lényeges tényező.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





