883 millió forintos beruházás Viessmann Kft.-nél
Bővítette gyártókapacitását 883 millió forintos beruházással a kazánokat előállító dombóvári Viessmann Technika Dombóvár Kft. – közölte a cég az MTI-vel.
A társaság a fejlesztést az Új Széchenyi Terv 226 millió forintos támogatásával valósította meg – írta közleményében a Viessmann kft. A fejlesztés célja, hogy elősegítse a biomasszakazánok magyarországi gyártásának megindítását. Király Gyula, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: jelenleg évi 6000 kis-, illetve 500 közepes és nagyteljesítményű kazánt gyártanak Dombóváron, a fejlesztésnek köszönhetően a darabszámot kilencezerre tervezik emelni.
A 280 embert foglalkoztató cég 95 százalékban külföldi piacokon értékesíti termékeit – tette hozzá.A kft. német anyavállalata, a Viessmann Holding International GmbH leányvállalatainál mintegy 8000 embert foglalkoztat. A vállalat fő profilját korábban a hagyományos gáz- és olajtüzelésű kazánok jelentették, ma biomasszakazánok, szolár- és napkollektorrendszerek, hőszivattyúk, biogázrendszerek gyártásával is foglalkozik. A GmbH 2007-ben vásárolta meg a dombóvári Uniwatt Kft.-t, amelynek jogutódjaként működik a Viessmann Technika Dombóvár Kft. A cég tájékozatója szerint a Viessmann a biomasszakazánok gyártását teljes egészében Magyarországon végzi majd.Király Gyula közlése szerint a kft. 2011-ben 5,6 millió euró árbevételt ért el, a cég tervezett árbevétele az idén 13 millió, 2013-ban 16 millió euró lesz.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





