700m2-es bérlő a Hungária Irodaházban
Az 1997-ben alakult magyar tulajdonú Prohome Cégcsoport két vállalkozása is a B&V Grouphoz tartozó Hungária Irodaházat választotta új irodájának helyszínéül. Az ország 5. legnagyobb HR szolgáltatójaként ismert Prohumán 2004 Kft. és az outsource ágazat értékesítési kategóriában 2010. legjobb call centerének választott Protocall Web és Telemarketing Kft. 2011. májusától fogadja itt ügyfeleit.

A Prohumán Kft. központi irodáin kívül munkaerő-kölcsönzési és közvetítési, cafeteria és bérszámfejtési egységeit, valamint ügyfélszolgálatát költözteti az új irodába, a Protocall Kft. központi irodáját és 80 saját munkaállomását telepíti az új bérleménybe. A fenti egységeken kívül a Prohome Cégcsoport központi tréningterme is az épületben kerül kialakításra. „Mivel korábban is a XIV. kerületben volt az irodánk, elsősorban itt kerestük a igényeinknek megfelelő megoldásokat. A Hungária Irodaház mind megjelenésében, mind megközelíthetőségben ideálisnak bizonyult számunkra. A bérbeadó részéről is maximális rugalmasságot tapasztaltunk a tárgyalások és a kialakítás során is.” mondta el Zakor Sándor a Prohome cégcsoport vezetője.
A Thököly út és a Hungária körút sarkán található Hungária Irodaház 2010-ben teljes felújításon és modernizáción esett át. Az átépítés keretében teljes egészében megújult az épültet homlokzata, udvara, bejárata, lépcsőháza és az irodaterületek is. Korszerűsítésre került az épület teljes gépészete, a fűtési rendszer és a klímaberendezések is, és az épület az 5. emeletén új cafeteria került kialakításra.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





