644 millió forintos beruházás Szeghalmon
A Layer Kft. 644 millió forintos beruházással két új üzemcsarnokot adott át, Szeghalmon.
Két új üzemcsarnokot épített a Layer Kft. Szeghalomban, a Sárréti Ipari Parkban. A beruházás az Új Széchényi Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív Program támogatása mellett valósult meg 644 millió forintból.
Az üzemcsarnokok pénteki ünnepélyes átadásán részt vett Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúra fejlesztéséért felelős államtitkára és Dávid Ferenc , a Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára.
A Layer Kft. az egyik csarnokot saját telephelye fejlesztéseként építette, a másikat a Sárréti Ipari Park üzemeltetőjeként. A csarnokok együttes alapterülete 6400 négyzetméter. A beruházás teljes költsége 644 millió forint, ebből a vissza nem térítendő EU-támogatás 271,7 millió forint volt.
Völner Pál méltatta a szeghalmi központtal működő középvállalkozás beruházási programjait. Kiemelte: a kis- és a középvállalkozások iránt elkötelezett kormánynak jó partnere a szeghalmi vállalkozás, hiszen bizonyítja, hogy nagyobb önerő mellett is érdemes és kell fejlesztéseket megvalósítani.
Dávid Ferenc főtitkár hangsúlyozta: a gazdaság és a kormány akkor lehet sikeres, ha az üzleti szféra is halad előre, ezért az üzleti szférát kell talpra állítani és erősíteni.
A Layer Kft. árbevétele 2011-ben 1,771 milliárd forint volt, a bevétel jelentős hányadát az építőipari generál-kivitelezés adta, illetve a vas- és acélipari termékek kis- és nagykereskedelme. A társaság nyeresége 162 millió forint volt, több mint 100 embert foglakoztat.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





