35 százalékos lehet a luxusadó
Luxusadó jöhet jövedékiadó-emelés helyett. A húsáfa-csökkentés továbbra is bizonytalan. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak nyilatkozott.
Nem szeretnénk olyan kormánydöntést hozni, mely helyből szembe megy EU-szabályokkal, és aztán kötelezettségszegési eljárást okoz – nyilatkozta a jövő évi húsáfa-csökkentés lehetőségéről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak. A 2014-es költségvetési tervezetet úgy terjesztettük be, hogy megvan rá a fedezet a tartalékokban – mondta a miniszter. Közölte: a kormány számára az a fontos, hogy ha csökken egyes húsfélék áfakulcsa, akkor az jelenjen meg az árakban is.
Varga Mihály becslése szerint az áfacsökkentés tízmilliárdos tétel lehet, pontos mértéke attól függ, hogy mely termékeke áfakulcsa csökken, és azok a kedvezményes, vagy a legkedvezményesebb körbe kerülnek-e.
A luxusadó bevezetése sem egyszerű: újabb áfakulcs bevezetése uniós szabályok miatt nem lehetséges, és számos luxustermék nem esik a jövedéki adó hatálya alá – magyarázta a miniszter. Ezzel együtt a tárca szeretne 35 százalékos adót bevezetni egyes luxustermékekre, mint például az ékszerek, a szőrmebundák és a nagy értékű autók is, de más megoldás is elképzelhető – nyilatkozta.
Varga Mihály közölte: sem a jövő évi büdzsé, sem pedig az adótörvények nem számolnak a reklámadóval.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
