220 500 forint volt a bruttó átlagkereset
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 220 500 forint volt a január és augusztus közötti időszakban.
Január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 220 500 forint volt az első nyolc hónapban. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-augusztusban átlagosan 5,6 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,3 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 4,1 százalékkal nőtt.
Augusztusban a bruttó átlagkereset 214 697 forint volt, 3,8 százalékkal több mint egy évvel azelőtt, a nettó kereset 1,1 százalékkal volt magasabb és 138 663 forint volt.
A versenyszférában 6,6 százalékos bruttó és 3,6 százalékos éves nettó kereset-növekedést mért a KSH.
Augusztusra 6,0 százalékos inflációt jelentett a hivatal, így a családi adókedvezmény nélkül számított reál kereset 4,6 a versenyszférában 2,2 százalékkal csökkent.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





