2011: erős év a régió ingatlanbefektetési piacán

A közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac befektetési forgalma 8,7 milliárd eurót ért el 2011. november végéig, ami a 2010-es szint több mint kétszerese – derül ki a CBRE legfrissebb adataiból.

Az év végéig lezáruló ügyleteken alapuló számítások szerint a 2011-es év a régió harmadik legerősebb éve lehet. A teljes befektetési forgalom ugyan elmarad a csúcsévnek számító 2007-es teljesítménytől (14,6 milliárd euró), de közelít a 2008-as év 9,5 milliárd eurós forgalmához. 2011 erős teljesítménye ellenére az eurózóna folytatódó válsága okozta bizonytalanság a legtöbb közép-kelet-európai ország piacára áramló befektetési tőkére hatással van. Az októberi és novemberi eredmények alapján az év negyedik negyedévének forgalma (550 millió euró) jelentősen elmarad az év többi negyedévének átlagától (2,5 milliárd euró/negyedév).

 

A lassulás ellenére a régióban a lengyel, cseh és orosz dominancia továbbra is fennáll mind a lezárt tranzakciók, mind a tárgyalás alatt álló ügyletek tekintetében. Az elmúlt hetekben tapasztalt kockázatok emelkedése pedig már hatással van a magyar és a dél-kelet-európai piacokra is, ami általában ezen piacok iránt érzett csökkenő érdeklődésben mutatkozik meg a nemzetközi befektetői közösség részéről. A román piac némi aktivitásának kivételével Dél-Kelet-Európa ingatlanpiaca csendes maradt nyár óta a számos lezárt tranzakcióval rendelkező első félév után.

 

Patrick O’Gorman, a CBRE közép-európai tőkepiacokért felelős vezetője az adatokat elemezve így nyilatkozott: „ma a bizonytalanság új hulláma indult el, ami jelentős hatással bír a finanszírozásra. Miután Közép-Kelet-Európa erősen függ a nyugat-európai bankoktól, számítani lehet arra, hogy ez korlátozni fogja az ügyeletek létrejöttét 2012 folyamán, a tranzakciók lassabban köttetnek, vagy akár meg is hiúsulhatnak. A nagyobb méretű üzletek esetében ez már részben érződik is, néhányat el is kell halasztani 2012-re. A bizonytalanság a piacon valószínűsíti, hogy a befektetési forgalom nem nő 2012 első negyedében. A jelenlegi erős befektetési forgalom oka a régióban néhány nagy tranzakció, ami úgy tűnik, sem rövid, sem pedig középtávon sem lesz a régiót erősítő tényező. Számos befektető küzd a banki finanszírozással, a tőkebefektetők így kevesebb versenytárssal kell, hogy összemérjék erejüket a piacok többségében. A kockázat/jövedelem profiljuk alapján valószínű, hogy ezek a befektetők továbbra is a lengyel és cseh első osztályú ingatlanokat részesítik előnyben.”

 

„A magyar ingatlanbefektetési piac szintén nagyban függ a külföldi vevőktől. Habár az év első felében a magyar vásárlók igazán aktívak voltak, a jelentősebb tranzakciókat továbbra is a nemzetközi befektetők kötik. Jó példa erre a Four Seasons hotel megvásárlása az ománi Általános Tartalék Alap részéről, ami az idei év legnagyobb ingatlanbefektetési ügylete volt. A teljes évi forgalom 2011-ben messze meghaladja az 500 millió eurót, szemben a tavalyi év 200 millió eurós forgalmával. Arra számítunk, hogy további tranzakciókat kötnek az első osztályú szegmensben, de az ezen a kategórián kívüli ingatlanok iránt a külföldi intézményi befektetők továbbra sem érdeklődnek.” – tette hozzá Borbély Gábor, a CBRE kutatásért és tanácsadásért felelős magyarországi vezetője.