2 milliárdos malomberuházás Gyermelyen
Gyermelyen egy új malom alapkövét helyezték el ünnepélyes keretek között. Az új létesítmény révén a Gyermelyi Vállalatcsoport hazai forrásból biztosíthatja a durumliszt-szükségletét.
A mintegy 2 milliárdos beruházásnak köszönhetően a lágybúza és a tojás mellett a Gyermelyi tésztához felhasznált durumbúza is kizárólag hazai, vállalaton belüli forrásból származik majd. Ennek révén a Gyermelyi termékek a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken mennek keresztül. Az eseményen Tóth Béla a Gyermelyi Zrt. igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, hogy a részvénytársasággá válása után is az egykori szövetkezeti tagok és leszármazottaik tulajdonában van. A vállalat amellett, hogy évente egymilliárd forintnyi adóval járul hozzá az ország költségvetéséhez, éves eredményéből 10-15 százalékot fordít osztalékra, a többit beruházásra forgatja vissza. Ennek eredményeképp a cégcsoport mára korszerű takarmány-előállítással, csirkeneveléssel, tojástermeléssel, malmászattal és tésztagyártással foglalkozik. Ez utóbbival az exportpiacokon már a jóval nagyobb olasz gyártókkal versenyez.
Az eseményen felszólalt Bedő Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Központjának főigazgatója is, aki szerint a Gyermelyi modellben az integráció révén egy teljes agrár-élelmiszeripari vertikum jött létre. Az MTA Martonvásári Kutató Intézetével 20 éve szoros együttműködésben állítják elő a búza vetőmagot, amelyet a gyermelyieknek adnak termesztésre. A Gyermelyi tésztához felhasznált búza nem tömegtermék, mint az ukrán, francia, vagy angol termés, hanem versenyképes, minőségi búza – hangsúlyozta Bedő, majd hozzátette: az egész vertikum hátterében az a szemlélet áll, amely már a magyar búzát is kiemelkedő hozzáadott értéknek tekinti.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





