15 milliárd dollárból épül a tudomány új városa Dél-Koreában
14,6 milliárd dollárból létre akarják hozni a tudomány és az oktatás városát Dél-Koreában. Ezt hétfőn jelentette be az ország kormányfője, aki szerint a kormányhivatalok egy részét is a felújított Sejong Cíty-be telepítik majd át.
Csung Un Csan kormányfő azt mondta, hogy az ország legnagyobb cége, a Samsung már alá is írta a megállapodást a tervvel kapcsolatban, és a transznacionális céghez további nagyvállalatok csatlakoznak. A bejelentés szerint a 14,6 milliárd dollárra becsült költség nagyjából 35 százalékát a magánvállatok adják a fejlesztéshez.
A hétfőn bejelentett terv egy 2005-ös elképzelés módosított változata. Öt évvel ezelőtt az akkori államfő, Roh Mu Hjon aki később korrupciós botrányai miatt öngyilkos lett, azt közölte, hogy kilenc minisztériumot és négy kormánycéget visznek majd át Sejongba, amely Szöultól 150 kilométerre, délre található. Roh Mu Hjon liberális kormánya akkor a térség fejlesztése miatt állt elő a tervvel.
A mostani konzervatív kormánynak nagy csatákra kell számítani a parlamentben a tervmódosítással kapcsolatban, mivel nem támogatja azt sem az ellenzék, sem a kormányzó Nagy Nemzeti Párt jelentős része. Közleményében a miniszterelnök kijelentette, hogy a Sejong City-terv “a múlt hibáinak kijavítását is szolgálja, hogy meg lehessen alapozni az utat a jövőbe”.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





