Egy friss trükk adócsökentésre lakás eladásakor
Ha új lakás kerül hozzánk, nem csak a régi vételárát, de például a felújítására fordított, számlával igazolt összeget is levonhatjuk, így jelentősen csökkenthetjük a fizetendő személyi jövedelemadónkat.
Ingatlan eladásakor az eladónak általában nem kell számolnia az ingatlan adásvétel ügyvédi díjával, hiszen az a piaci szokások szerint a vevőt terheli ellenkező megállapodás hiányában. Az ügyvéd ennek ellenére mindkét fél érdekeit köteles szem előtt tartani, ami sokrétű feladat.
Ide tartozik többek között az is, hogy mindkét felet tájékoztatnia szükséges az igénybe vehető adó- és illetékkedvezményekről, mentességről. Látható tehát, hogy az ügyvéd megfelelő eljárása az eladónak is érdeke és egyben joga, hiszen az őt terhelő fizetési kötelezettségeket jelentős mértékben csökkentheti egy mindenre kiterjedő tájékoztatás.
Ingatlan eladásakor ugyanis – mint a legtöbben tudjuk – az eladónak személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége keletkezik.
Az adót ugyanakkor nem a befolyt vételár, hanem a jövedelem után kell fizetni, amit úgy kapunk meg, ha a vételárból levonjuk a jogszabály által meghatározott tételeket.
Mi vonható le?
- Ilyen levonható tétel többek között a megszerzésre fordított összeg.
- Levonható ezen felül az ingatlanra fordított értéknövelő beruházásokra kiadott összeg is. Ez azt jelenti, hogy amennyiben felújítottuk az ingatlant, úgy az ezzel kapcsolatos igazolt(!) költségeinket elszámolhatjuk.
Fontos tehát hangsúlyozni, hogy számlával igazolható kiadások jöhetnek csak szóba, az Alkotmánybíróság egy döntése értelmében ugyanis a személyi jövedelemadóról szóló törvény számla meglétét előíró jogszabályi rendelkezése nem alkotmányellenes.
Cikkünk szerzője a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője, dr. Gombolai Éva
Tovább a teljes cikkre

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





