Gyökeres változásokat hoz az új hulladékgazdálkodási törvény

Bár az új hulladékgazdálkodási törvény hatálybalépésének 2012. január 1.-jére tervezett időpontja a jelenlegi információink szerint várhatóan kissé tolódik, azonban az most is határozottan látható, hogy az új szabályozás jelentős változásokat hoz a hulladékgazdálkodás rendszerében, és számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely erőteljesen hat a hazai hulladékiparra.

Az Európai Unió új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19.-én fogadták el és december 12.-én hirdették ki. A2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak legkésőbb két éven belül, azaz 2010. december 12.-ig kellett volna beépíteniük szabályozási rendszerükbe, azonban ennek a kötelezettségnek hazánk még nem tett eleget. A keretirányelv mind általánosságban, mind az egyes részterületekre vonatkozóan tartalmaz a korábbiaktól eltérő megközelítésű, valamint azokat továbbfejlesztő előírásokat, amelynek megfelelően a hazai szabályozást is jelentősen új alapokra kellett helyezni. Az irányelv átültetésén túl a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény hatálybalépése óta eltelt tíz év alatt összegyűlt gyakorlati tapasztalatok szintén szükségessé tették a hulladékgazdálkodási terület átfogó újraszabályozását, és az elmúlt hónapok politikai döntései is jelentős változásokat irányoztak elő. Tekintettel a jelentős változásokra, a jogalkotók a jelenlegi törvény módosítása helyett egy teljesen új törvény megalkotása mellett döntöttek, amelynek célja az egységes és hatékony hulladékgazdálkodás feltételeinek megteremtése, a hulladékképződés megelőzése és a keletkező hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítása.

Az irányelv átültetésének egyre égetőbbé válása miatt az utóbbi hónapokban felgyorsultak az események, október elején megszületett a törvénytervezet nyilvános verziója (amelynek véleményezésére meglehetősen rövid idő állt rendelkezésre). A tervezet azóta szinte folyamatosan változik, így nem könnyű a várható előírásokról írni. Tovább nehezíti az érintettek helyzetét, hogy az új hulladékgazdálkodási rendszert teljes egészében csak a végrehajtási rendeletek módosítási javaslataival együtt lehetne szakmailag megalapozottan értékelni, azonban ezek nyilvános tervezetei még nem láttak napvilágot. Ennek ellenére az új törvény által bevezetni szándékozott fő irányok (mind a pozitívumok, mind a bizonytalanságra okot adó rendelkezések) már most is láthatóak. A következőkben ezek közül emelnék ki néhány fontosabb elemet.

Az EU keretirányelvéhez igazodva új szabályozásunk fontos alappillére az ötlépcsősre bővülthulladékhierarchia, amelyben első helyen a hulladékképződés megelőzése szerepel, ezt követi az újrahasználatra való előkészítés, újrafeldolgozás, egyéb (pl. energetikai) hasznosítás és legvégső megoldásként az ártalmatlanítás. Az új hierarchia hangsúlyos szerepe “csővégi” megoldások helyettteljes életciklus szemléletet kíván. Ennek értelmében a törvénytervezet fokozott hangsúlyt helyez azéletciklus-szemlélet alkalmazására, amely segítségül szolgálhat a legjobb környezeti eredménnyel járó megoldás kiválasztásához.

A megelőzés elvét hangsúlyozva a törvénytervezet a keletkező hulladékok mennyiségének és veszélyességének csökkentése érdekében Nemzeti Megelőzési Program (NMP) készítését írja elő, amely meghatározza a megelőzési célokat és intézkedéseket. A program hat évre szól és első alkalommal 2013. december 12.-ig kell kidolgozni. A jelenlegi elképzelések szerint az NMP az Országos Hulladékgazdálkodási Terv részét fogja képezni.

A tervezet pontosítja a gyártói felelősség elvét, amelynek értelmében már a termék előállításakor gondoskodni kell arról, hogy az minél hosszabb élettartamú és könnyen javítható, minél kevesebb (és kevésbé veszélyes) hulladékot eredményező, és hulladékká válása után könnyen hasznosítható legyen. E kötelezettség gyakorlati megvalósításának (illetve ellenőrzésének) módja azonban jogosan vethet fel kérdéseket. Jelenlegi gazdaságpolitikánk ugyanis nem hangsúlyozza kellőképpen a megelőzés fontosságát, így a rövid élettartamú, gyengébb minőségű termékek tömegtermelése folyik, amelynek révén a gyors haszonszerzés érdeke többnyire felülmúlja a termékminőségi és ezzel együtt a hulladékképződés megelőzési szempontokat. A gyártói felelősség körébe sorolva új elemként szerepel a tervezetben az újrahasználati hálózatok kialakításának kötelezettsége a használt termékek javítása és újrahasználatra történő előkészítése érdekében.

Az anyagok termelési körfolyamatba való visszavezetését ösztönözheti a “melléktermék” fogalom megjelenése. A hazai szabályozás korábban nem ismerte ezt a fogalmat, az új előírások azonban egyértelműen kiveszik ezt az anyagcsoportot a hulladékok köréből, amelynek célja, hogy azokat a termelésből kikerülő anyagokat, amelyeket más termelési folyamatban közvetlenül, átalakítás nélkül fel lehet használni, a lehető legegyszerűbben visszaforgassák a termelésbe, mentesítve a szükségtelen bonyolult eljárások és adminisztráció terhei alól.

Szinén új fogalom a hulladékstátusz megszűnése, amelynek lényege, hogy azon hulladékok esetében, amelyek egy adott feldolgozottsági szintet elérve teljesíteni tudnak bizonyos minőségi kritériumokat és alkalmasak valamely gyártási technológiában való közvetlen felhasználásra, e szint elérése után ne legyen szükség arra, hogy a hulladékgazdálkodási előírások hatálya alá tartozzanak. Persze ez csak meghatározott szigorú feltételek esetén lehetséges. Egyes, tömegük vagy hasznosíthatóságuk szempontjából kiemelkedő hulladékáramok esetén az EU kidolgozza ezeket a konkrét kritériumokat, amelyeket rendeletben hirdet ki. A kritériumok kidolgozását a vasfém- és az alumínium-hulladékok tekintetében kezdte meg elsőként, ezekre a hulladékáramokra vonatkozóan már megszülettek a hulladékstátusz megszűnésének konkrét kritériumai (333/2011/EU rendelet).

Bizonyos hulladékok esetén konkrét, számszerűsített célokat találunk a tervezetben, amelyek elérése komoly kihívást jelent. 2015-re az ország egész területén elkülönített gyűjtési rendszert kell kialakítani az üveg, fém, műanyag és papír hulladékokra. A háztartásokból származó üveg, fém, műanyag és papír hulladékok anyagában történő hasznosítását 2020-ra 50 %-ra, a nem veszélyes építési-bontási hulladék esetén pedig 70 %-ra kell növelni. A települési hulladék részeként lerakásra kerülő biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiséget pedig az 1995-ös szinthez képest 2016-ig 35 %-ra kell csökkenteni. A tervek szerint lakossági szelektív hulladékgyűjtésként döntően a házhoz menő gyűjtést fogják preferálni, a gyűjtőszigetes megoldás csak bizonyos területeken, kiegészítésként működik majd.

A kitűzött célok elérése érdekében a politikai döntéshozók az állami szerepvállalás jelentős növelését tartották megfelelő megoldásnak, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a hazai hulladékkezelés koordinálása januártól egy állami szervezet, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ)kezébe kerül. Az OHÜ ez év szeptember 1.-én kezdte meg működését, és januártól egyetlen állami szervezetként irányítja a jövőben a termékdíj-köteles termékek hulladékainak begyűjtését és hasznosítását. Ezzel egyidejűleg a korábbi koordináló szervezeti modell, és gyakorlatilag az összes érintett koordináló szervezet megszűnik. A hulladékkezelés költségeinek döntő részét a termékdíjakból befolyó, a korábbinál jóval magasabb összegből fogják finanszírozni, a hulladékszállító és kezelő szervezetek megbízása pedig közbeszerzési eljárás keretében, illetve szolgáltatás-megrendelés formájában történik majd.

Az OHÜ feladata többek között – az új termékdíj törvény (2011. évi LXXXV. tv.) alapján – az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGYHT) kidolgozása. Ez a terv tartalmazza a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokra vonatkozóan az OHÜ által az adott évre meghatározott elérendő gyűjtési és hasznosítási mennyiségeket, a teljesítést szolgáló feltételeket és várható költségeket. Az OGYHT megjelenését feszülten várta a hulladékkezelő szektor, hiszen az OHÜ a célértékek teljesítése érdekében ez alapján írja ki a pályázatokat, illetve indítja a szolgáltatás-megrendeléseket. A 2012. évre vonatkozó OGYHT-t a Vidékfejlesztési Minisztérium november 10-én tette közzé a honlapján a következő linken: http://www.kormany.hu/download/2/42/60000/OGYHT.pdf#!DocumentBrowse.

Az új szabályozás kapcsán a legnagyobb visszhangot a hulladékkezelési közszolgáltatás tervezett “államosítása” váltotta ki, amelynek értelmében 2013. január 1.-től kizárólag állami, illetve önkormányzati többségi tulajdonban lévő (és többségi döntési joggal bíró) vállalkozás végezhet hulladékkezelési közszolgáltatást. Ez a rendelkezés is alapvetően átalakítja a hulladékgazdálkodási piacot, megszünteti a jelenlegi piaci versenyt, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi a meglévő vállalkozások jelentős részének működését. A jelenleg érvényes közszolgáltatási szerződések teljesítését ellehetetleníti, így a beavatkozás alkotmányossági aggályokat is felvethet, vagy akár kártérítési követelések alapja is lehet. Az érintettek többsége szerint ráadásul ez a drasztikus változás szakmailag nem indokolt. Kérdéses továbbá, hogy mi lesz a sorsuk azoknak a magánkézben lévő létesítményeknek, amelyek jelentős szerepet játszanak a biztonságos ellátás rendszerében, illetve hogy lesz-e elegendő forrás a szakmailag életképes, többségi állami/önkormányzati tulajdonú vállalatok létrehozására, ismerve az állami és önkormányzati költségvetések helyzetét.

2012. január 1.-től a hulladékok lerakóktól való eltérítése, valamint a szelektív gyűjtés és hasznosítás ösztönzése érdekében igénybevételi járulékot kell fizetni a lerakókba kerülő valamennyi hulladék után (kivéve a történelmi hulladékok áthelyezését, valamint a vörösiszap lerakását…). A hulladéklerakás megdrágítását jelentő közteher nem ismeretlen Európában sem, azonban a díjakat többnyire fokozatosan és a hulladék tulajdonságaitól függően differenciáltan vezették be. Az új törvénytervezet szerint hazánkban a lerakásra kivetett járulék bevezetése nagyon hirtelen történik (2012-ben tonnánként 6000 Ft, 2013-ban 12 000 Ft), így gyakorlatilag egyáltalán nem hagy időt a fokozatos felkészülésre. A járulék jelentős mértékben megdrágítja a lerakási díjakat (ezzel együtt a közszolgáltatási díjakat is), amely komoly problémát jelenthet, ismerve a jelenleg is óriási összegben meglévő kintlévőségek mértékét. A lerakási adó ráadásul kizárólag a hasznosítási technológiák fejlődésével együtt, egy jól megtervezett, komplex hulladékgazdálkodási rendszer részeként teljesítheti csak a tőle elvárt eredményeket.

A hulladéktermelőkre vonatkozó kötelezettségek is módosulnak némileg: megszűnik például az egyedi hulladékgazdálkodási terv készítésének kötelezettsége, továbbá az adminisztráció csökkentése érdekében a rendszeres adatszolgáltatási kötelezettség létszámhoz való rendelése (a veszélyes hulladék kezelőknek és kereskedőknek azonban 2015-től online napi adatszolgáltatási kötelezettségük lesz, ami indokolatlan adminisztrációnövekedést jelent). Új elem továbbá, hogy a keletkező hulladékok besorolásáról igazolást kell benyújtani a felügyelőségek részére, a jövőben nemcsak a hulladékkezelőknek, hanem a hulladéktermelők többségének is biztosítékadási kötelezettsége lesz, továbbá a gazdálkodó szervezetek számára is kötelező lehet a közszolgáltatás igénybevétele a vegyes települési hulladékaik tekintetében.

A korábban települési folyékony hulladéknak nevezett szippantott szennyvíz a hulladékgazdálkodási szabályozásból átkerül a vízvédelmi szabályozásba és a későbbiekben ‘nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz’ként kizárólag a szennyvizekre vonatkozó előírások vonatkoznak rá.

Az új hulladékgazdálkodási szabályozást természetesen nem lehet külön kezelni a termékdíjas szabályozástól. Ahogy fentebb már láthattuk, a 2011. évi LXXXV. törvény értelmében 2012. januártól a termékdíj-köteles termékek hulladékainak begyűjtését és hasznosítását az OHÜ fogja irányítani, és a termékdíjakból befolyt összeg a tervek szerint jelentősen növekedni fog (ami részben a díjtételek emelésének és a mentességek megszűnésének köszönhető). Fontos változás továbbá, hogy a belföldi csomagolás tekintetében ismét a csomagolóeszköz-gyártók válnak kötelezetté, illetve reklámhordozó papírok esetén ez a nyomdákra hárul.

Jelentős változások körvonalazódnak tehát a hulladékgazdálkodás újraszabályozása kapcsán. Nem lesz könnyű az átállás és kérdéses, hogy lesz-e elegendő felkészülési idő. További bizonytalanság, hogy nem ismertek a végrehajtási rendeletek tervezetei, de maga a törvénytervezet is számos esetben jogi pontosításra szorul. Bízunk benne, hogy a törvénytervezet véglegesítése és a végrehajtási részletszabályok kialakítása során a jogalkotók figyelembe veszik a szakma képviselőinek véleményét, és az új előírások valóban a hulladékgazdálkodás hatékony szolgálatát jelentik majd.