Közraktárak partipláza

A Közraktárak termeiben tavaly november óta hétvégenként ezrek töltik hasznosan az időt: isznak, táncolnak, barátkoznak, lazulnak. Egy cseppet sem zavarja őket, hogy közben a főváros terveket sző az épület hasznosításáról. Miért is zavarná, a tervek szövése évtizedek óta zajlik eredmény nélkül.

Az utóbbi években hagyománya alakult ki a fővárosban az ipari és romépületek szórakoztató célú újrahasznosításának. Népszerű partihelyszínekké váltak csarnokok és remízek, sznobkocsmákká lényegülnek a bontásra ítélt belvárosi bérházak, sőt, az állam is ipari területen kínálja a kultúrát polgárainak. Télen újabb épület hasznosult, a Közraktárakban sorra nyíltak a klubok pincétől padlásig, azóta is kihallatszik az utcára a szép muzsikaszó. Naná, az épületnek nagyon jó adottságai vannak, például ipari is meg rom is, furcsa is, hogy ennyi idő kellett a recylinghoz.

A Közraktárak épületegyüttes 1879-81 között épült Krajcsovics Lajos és Basch Gyula tervei alapján. A környék akkor Budapest egyik (ha nem a legnagyobb) kereskedelmi központjává kezdett válni, ennek részeként találták ki a raktárépületet. Egyik oldalán a dunai hajókkal állt kapcsolatban (a pincékből alagutak vezettek a partig!), másik oldalához sínek vezettek, a rámpákról közvetlenül lehetett a vonatkocsikat pakolni.

Az épületet a Magyar Beszámítoló és Pénzváltó Bank egy millió és negyvenezer akkori forintjából húzták fel (ja, az infláció ugye), akik cserébe hatvan évre bérbe kapták. Építészetileg és technikailag is jelentős komplexum született, érdekelte is a büszke magyarokat, ezért “az igazgatóság szívesen megengedte a telek megtekintését”. Évtizedekig csúcsra járatva üzemelt az épület, mellette folyamatosan bővítették a kiegészítő faépületeket, aztán változtak az igények, egészen addig, hogy a második világháború után felszedték az ide vezető síneket, ezzel az eredeti funkció megszűnt.

Az épület pusztulni kezdett, és hogy nem hitették be sóval a helyét, valószínűleg csak annak köszönhető, hogy műemléknek nyilvánították. Innentől pedig nagyon magyar történet kezdődik: sorra születnek a jobbnál jobb tervek, hogy aztán sorra elvessék őket, mert nincs pénz rájuk. Az alapprobléma persze maradt ugyanaz: itt áll a főváros egyik legértékesebb telke, rajta egy épülettel, ami védett, ezért nem bontható le. Ipari hasznosítás nem jöhet szóba, lakásokat sem szeretne a tulajdonos főváros, egy szálloda már meggondolandó, de inkább ha lehet, valami kulturálisat szeretnének.

Szó volt róla, hogy a Nemzeti Színház kerül ide, ami annyira nem meglepő, hiszen azt annyi helyre betervezték, az már inkább, hogy a Diáksziget helyszíneként is felmerült. Egy építész hallgató (Benedek Ádám) a Főpolgármesteri Hivatal különdíját kapta diplomamunkájára, melyben az épületet kulturális központnak álmodta. A Lehel téri csarnok szellemében tervezett szintén kulturális központot Rajk László és irodája az ARC-cal közösen, nem nagyon meglepő, de ebből sem lett semmi.

A Közraktárak sorsával párhuzamosan más iparépületekkel kapcsolatban is szőtték terveiket a hatóságok, ha már a világban mindenfelé jó példákat mutogattak. A millenáris park project például beelőzött, de az Óbudai Gázgyárak hasznosítása is a listán van. A Közraktárakkal kapcsolatos utolsó nagy nekibuzdulásnak alig pár hónapja lett vége, akkor dőlt el, hogy Pécs lesz 2010-ben Európa kulturális fővárosa.

A Budapesti pályázat egyik kiemelt városfejlesztési projektje lett volna az épület felújítása és kulturális hasznosítása: “Az épületegyüttes képessé tehető arra, hogy valódi kapuként fogadja a városba hajóval érkezőket. 2010-ben itt csoportosul majd a stégek, vízi színpadok, uszályok egy része, ahol a nagyobb Duna-menti városok egymás mellett és egymást váltva mutatkoznak be kulturális és kulináris programjaikkal. Ideiglenes vagy állandó jelleggel megvalósul a víztükörre terjedő módon a folyóval való egybeépülés.” Na ez a nagyívű terv is a múlté, pedig milyen meggyőzően hangzik, a jövőre még visszatérünk, előbb a jelenről.

Hangos jelen

A főváros egy olyan cég kezébe adta az épület kezelését, melynek nevét nem illik sokszor gyorsan egymásután kimondani (CSAPI, azaz Csarnok és Piac Igazgatóság), ők pedig szerződéseket kötöttek azokkal a bérlőkkel, akik tél óta üzemeltetik a helyet. Az elsők azok voltak, akik nyáron a Buddha Beach-et csinálták, ők valószínűleg nem akarták télen sem otthon ülni hagyni vendégeiket. Nagyban gondolkodtak, és öt méretes helyet nyitottak az épületben, kezdve a Retro és a Buddha teremmel, melyeket tavaly november negyedikén nyitottak meg.

Adottak voltak a bazi nagy terek, az Inside tulajdonosainak koncepciója az volt, hogy az 5 in 1 jegyében öt teljesen különböző berendezést, hangulatot hoznak létre. Az ötletek tőlük, a tervek belsőépítésztől származnak, és a megvalósításnál nem spóroltak, azt adják, amit a nevekkel ígérnek. A Retro terem például a hatvanas- hetvenes évek formáit és színeit hozza, a vele egy térben lévő, és azonos felépítésű Buddhában természetesen az indiai motívumok uralkodnak, a Groovy terembe pedig iszonyat nagy csillárok, és talán a renenszánsszal rokon berendezés került.

A praktikumot sem áldozták fel a dizájn oltárán, a nagy ruhatárak, mosdók minden szinten és a pultok méretére és számára sem lehet panasz. Ezeket is támaszthatja a vendég, asztalhoz is ülhet, vagy heverhet a földön a párnákon, nagyok a táncterek, korrekt a hangosítás, a körítés egyik elemére sem lehet panasz, minden adott az “igényes szórakozáshoz”.

Az Inside-ban ugyanis semmi más nem zajlik, mint kulturált szórakozás, vagyis, mondjuk ki, őszinte diszkózás. A belépés a nőnemnek ingyenes, a férfinemnek ezeröt, az italárak nem nagyon mérsékeltek, a zene meg, ha egy szóban kéne jellemezni: sláger. “Terítéken napjaink top rádió és klubslágerei” “A diszkó szerelmeseinek kötelező szombat esti extázis” “házibuli a 70-es évektől napjainkig a legnagyobb hazai és nemzetközi slágerekkel, igazi házibuli hangulattal” “a nyolcvanas évek legbulisabb dalai” ezek az idézetek az Inside site-járól valók, és a pénteki, szombati bulikat írják le. A dj-k (Peregi, Magonyi, Márk és a többiek) otthon hagyják innovatív szettjüket, és a szórakoztatás jegyében választanak tű és talpalávalót.

Közben a pince egészen más világ, a Basement tereibe nem jutottak le a belsőépítészek, a falakon repedéseiben a szemfülesek minden bizonnyal találhatnak száz éves búza és szénszemcséket, vagy akármit is raktároztak itt. Underground a hely minden értelemben, ezen a helyszínen igény szerint vannak bulik, leginkább goa partyk, az úri közönség vidáman csapja szét magát a lézer fényében. A Basement területe is hatalmas, a két végében a két helyszín a dj pultokkal, tánctérrel, köztük minden más. Az Inside csapata májustól a Buddha Beach mellett Retro Beach néven is szabadtéri helyet fog üzemeltetni, miközben a zárt helyek sem csuknak be, árulta el Horváth Alexandra marketinges.

A Szociál club-ot másik csapat vezeti más a zene, más közönség is. Az árak barátinak, mondhatóak, belépő sok programra nincs is, az italárak mérsékeltek. Elektronikus zenék és koncertek egyaránt vannak, valamint állandó klubok (pl téli Tabán), a közönség ennek megfelelően vegyes. Kerekes Csaba, az egyik üzemeltető szerint nem az volt a céljuk a hellyel, hogy egy újabb szórakozóhelyet nyissanak a sok mellett, inkább klubot szerettek volna, ami a szociális kapcsolatokról is szól, nem csak a kocsmázásról. Ezért rendeznek rendszeresen kiállításokat, próbálnak állandó programokat szervezni, törzsközönséget kialakítani.

A Szociált inkább egy baráti társaság csinálja, nem profi vállalkozók, és a programokat is ők, és ismerőseik szervezik. A tervek között szerepel, hogy sok amatőr, kezdő csapatnak biztosítsanak bemutatkozási lehetőséget, kapcsolataik révén szeretnének például horvát zenekarokat bemutatni a magyaroknak, a helyet nappali hasznosításra pedig színházaknak adnák próbálni. Meg akarják tartani a programot sokszínűnek, lehetőleg minél több élő zenével, és inkább a hétvégéken adnák át a dj-knek a színpadot. Ők is sokat várnak a tavasztól, a nyártól, amikor megnyitják a teraszt, ahol békésen elsörözhetnek azok, akik nem a programokra jönnek.

Távoli jövő

A Közraktárak tulajdonképpen egy igazi pláza, szórakozó-ipari komplexum, ahol elemében érezné magát egy jegyzetelő szociológushallgató is. Végigjárni az összes termeket nem tanulság nélkül való, komoly keresztmetszetét adja a budapesti éjszakának Ocsú és pelyva minden mennyiségben, mint a régi szép időkben, amikor uszályszámra érkezett mindkettő, és mégsem keveredtek. Most sem, példás rendben, egymás köreit tiszteletben tartva múlatja itt az időt szilikoncica, harmincas bróker, raszta goás és böcsész egyetemista, hogy kinek melyik az ocsú, és melyik a pelyva, az ízlés kérdése.

Hogy meddig mehet ez így, az kérdéses, de annak fényében, hogy az épület tulajdonosa eddig inkább a tervekben, mint a tettekben volt erős, akár évtizedekre maradhatnak az ideiglenesen beengedett klubok. Azért a főváros nem csüggedt a Budapest 2010 elbukása miatt, Somlyódi Csaba az illetékes bizottság elnöke szerint talán már ebben az évben nyertest fognak hirdetni a hasznosításra még ki sem írt pályázaton. Amennyiben így lesz, akkor jövőre elkezdődhet az építkezés (és két év múlva átadják a megújult épületet), addig a klubok maradhatnak, senkit nem zavar a működésük.

Olyan pályázókat várnak, akik üzleteket, kávézókat és kulturális célú tereket alakítanának ki, és hajlandóak helyrepofozni az épületet teljes egészében saját pénzükből huszonöt év bérleti jogért cserébe. Nemet fognak mondani azokra a pályázatotokra, melyek benzinkutat, vagy hasonlót építenének, a főváros célja, hogy a városrész, és a kultúra épüljön és szépüljön, ebbe a koncepcióba akár még a jelenlegi, vagy hasonló szórakozóhelyek is beleférnek. Akkor pedig tovább raktározódnak a partiarcok a termekben.