CEPR: A megszorítások nem a költségvetést teszik rendbe, hanem a lakosságot tönkre

A washingtoni Gazdasági és Politikai Kutatóközpont (CEPR) neve ismerős, mióta a hét elején pártfogásába vette a magyar kormányt az IMF-fel szemben.

A CEPR magánintézmény, 1999-ben hozta létre két közgazdász, Marc Weisbrot és Dean Baker, jelenleg társigazgatók. A CEPR-nek mintegy harminc saját és külső kutató munkatársa van, tovább külső tanácsadó testülete, benne két Nobel-díjas közgazdásszal.

Marc Weisbrot társigazgatónak állandó rovata van a baloldali-liberálisnak tartott brit napilapban, a The Guardianben. Néhány idézet az elmúlt félévből:

Február 15: A központi bankok függetlensége mellett “az alapvető érv az, hogy amennyiben a jegyponti bank nem képes politikai megfontolásoktól mentesen alakítani a pénzügypolitikát, akkor a politikusok túl laza pénzügypolitikára fogják kényszeríteni a bankot, és ennek veszélyesen nagy infláció lesz a vége.” Csakhogy “a költségvetési politika – vagyis a kormány döntése a kiadásokról és az adókról – szintén meghatározó feltétele a gazdaság működésének… Nincs tehát nyilvánvaló értelme annak, miért lenne a monetáris politika – a központi bank döntése a kamatról és a pénzellátásról – annyira másféle, mint az összes többi fontos stratégiai döntés, hogy különlegesen el kell szigetelni a választópolgároktól… A köz szükségleteitől és akaratától független jegybank, amely elsősorban a pénzügyi szektort szolgálja ki, tehát sok fölösleges szenvedést okozhat… A probléma nem az, hogy a központi bankoknak függetleneknek kell lenniük a politikai befolyástól, hanem az, hogy elszámoltathatóak legyenek a széles nyilvánosság előtt, ahelyett, hogy a mindenható pénzügyi szektornak lennének felelősek”.

Május 26. “A mostani, világméretű pénzpiaci felfordulás újabb példája annak a kárnak, amelyet a túlméretezett és politikailag erős pénzügyi szektor okozhat, a pénzügyminiszterekkel és a jegybankárokkal együttműködve, akik azonosulnak e szektorral, és megvan a saját jobboldali politikai menetrendjük… Sajnos az európai hatóságok, különösen az Európai Központi Bank, még a piacnál is rosszabbak: kevésbé haboznak, határozottabban akarják büntetni a gyengébb gazdaságokat azzal, hogy kiadáscsökkentésre kényszerítik őket még annak árán is, hogy ettől mélyül a recesszió és nő a tömeges munkanélküliség… Az EU által rájuk kényszerített megszorításokat szenvedő lakosságnak tényleges és hiteles fenyegetést kell felmutatnia a kilépésre, mert ha nem, akkor soha véget nem érő áldozatvállalás lesz osztályrészük, és az alacsonyabb életszínvonal lesz a jutalmuk”.

Június 11. “Az Egyesült Államok és Európa együtt a világgazdaságnak nagyjából a felét adja, és a kilábalás mindkettejüknél bizonytalan. Ellentétben a közkeletű bölcsességgel és a politikai handabandázással, nem a felelőtlen kormányzati költekezés a baj, hanem éppen a kormányok elkötelezettségének hiánya az iránt, hogy gondoskodnak a robusztus gazdasági föllendülésről… Az euróövezet pénzügyi gondját is megoldaná a robusztus gazdasági föllendülés… A szerkezeti problémákat “egy növekvő gazdaság összefüggésrendszerében kell megoldani, nem pedig a tömeges munkanélküliség idején… Csakhogy a pénzügyi szektor nem törődik a gazdasági növekedéssel, sőt, gyakran a vagyonát veszélyeztető fejleménynek tartja azt, ugyanakkor a hatalma nagy. Nem véletlen, hogy Kína az egyetlen a világ legnagyobb gazdaságai közül, amely tavaly 8,7 százalékos növekedéssel gázolt át a világválságon, ott ugyanis a kormány ellenőrzi a pénzügyi szektort, és nem pedig fordítva… A gazdaság fellendítéséhez politikai bátorság kell, amely hiányzik a legfelső körökből.”

Július 9.”Az euróövezeti gazdaságok helyzetéről szólván, világossá kell tenni valamit, ami nem világos, ha az újsághírekre hagyatkozunk. Szó sincs arról, hogy ezek az országok válaszút előtt állnak, mert túlköltekeztek, és túl nagy államadósságot halmoztak fel. Szó sincs róla, hogy nehéz döntések várnak rájuk, szükségszerű kiadáscsökkentés és adóemelés, hogy eleget tehessenek a pénzügyi piacok elvárásának, miközben a gazdaság gyenge vagy még visszaesik. Valójában az történik, hogy ezekben az országokban – köztük Spanyolországban, Görögországban, Portugáliában, Írországban – jelentős érdekcsoportok kihasználják a helyzetet a nekik tetsző változtatások érdekében… Semmi értelme lefaragni a közkiadásokat és emelni az adókat most, amikor a gazdaság még nagyon gyenge, a fogyasztói árak csökkennek, és nagy a kockázata, hogy visszatér a recesszió – hacsak nem az a cél, hogy csökkentsék a béreket és a kedvezményeket a közösségi szektorban, gyengítsék a szakszervezeteket, újraosszák fölfelé a jövedelmeket és karcsúsítsák az államot…”

Augusztus 9. “Ahogyan a New York Times írta a múlt héten, a harc Magyarországon azt a szélesebb küzdelmet tükrözi, amely a következő egy-két évben várhatóan kibontakozik, ahogyan a legtöbb európai politikus… költségvetési fegyelmet próbál kényszeríteni a mind engedetlenebb lakosságra. Csak remélhetjük, hogy engedetlenebbek lesznek… Furcsa, hogy egy jobbközép magyar kormány állt az élre, de ha Spanyolország és Görögország szocialista kormánya szembehelyezkedne az EU-hatóságokkal és az IMF-fel, nekik is nőne a népi támogatásuk. És akkor új játékteret láthatnánk Európában, amelyen gyorsabb lehetne a gazdasági növekedés, és alkalmasint véget érne a többség életszínvonala ellen zajló ostrom.”