Szellemházak lettek az állami fenntartási épületek, irodák
Nincsenek könnyű helyzetben az egykori állami ingatlanok mai tulajdonosai. A már korábban magánkézbe került épületek esetében a fejlesztők kivárnak, a jelenleg is állami tulajdonban lévő ingatlanok eladása pedig nem várható az előnytelen feltételek miatt.
Számos hasonlóságot mutat a Magyar Posta vezérigazgatósága a mai Széll Kálmán téren, a Magyar Állami Vasutak egykori székháza az Andrássy úton, a Magyar Televízió hajdani központja a Szabadság téren, a Balettintézet volt épülete az Andrássy út belső részén, valamint a Párizsi-udvar története. Mindegyikben nyüzsgő élet folyt míg állami kézben voltak, ám most mindegyik üresen, szellemházként vár sorsa jobbra fordulására és az optimális hasznosításra. Van, amelyik már új gazdára talált, a többi azonban várja a megfelelő vevőjelöltet, melynek megtalálása a jelenlegi ingatlanpiaci viszonyok között igen nehézkesnek tűnik.
A Magyar Posta Zrt. 2007-ben hirdette meg a százszázalékosan tulajdonában lévő ingatlant értékesítésre, a WPR Primus Kft. egyedüliként nyújtott be pályázatot, és 2008. március 28-án kötött szerződést a 19 ezer négyzetméteres Posta-székház megvásárlásáról. A vételár akkor több mint négymilliárd forint plusz áfa volt. A tulajdonos cég neve azóta Buda Palota Kft.-re változott. Korábbi sajtóhírek szerint az ingatlanon előkészületi munka zajlik az irodaházként való hasznosítására. Az épület teljes műemléki felújítását követően hét irodaszintjén A kategóriás irodaterületeket alakítanak ki. A földszinten drogéria, kávézó, étterem és papír-írószer nyílik majd, melyeket az utcafrontról lehet majd megközelíteni. A telek alá háromszintes mélygarázst terveznek.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók

Veszélyes kiskapu az ivóvízhálózatoknál: engedély nélküli termékek kerülhetnek kórházak és idősotthonok vezetékeibe

Azbesztmentesítés Szombathelyen: szabálytalanságokat találtak a munkálatok során

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





