35 milliárdból új gyár épül Budapesten
Néhány héten belül újabb többmilliárdos építkezést indít Budapesten a Bosch csoport, amely 35 milliárd forintot szán a következő években magyarországi beruházásokra.
Összesen 35 milliárd forintot fordít a következő néhány évben magyarországi beruházásokra a Robert BOSCH csoport. Elsőként most októberben kezdődik meg új budapesti központjának építése, mégpedig saját telekre. A cég ugyanis bérli jelenlegi bázisát, ahol egyebek között a ma már 600 villamos- és gépészmérnöknek, valamint mechatronikai mérnöknek munkát adó Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) működik. A Robert Bosch a jelenlegi bérelt ingatlantól néhány száz méterre a Gyömrői úton több telket vásárolt meg, ahol a 6 milliárd forintba kerülő első beruházási ütemben 2013 elejére elkészülő épületbe fog költözni a zuglói Angol utcából a Bosch Rexroth Kft., valamint ott kap helyet a fejlesztőközpont egyik legnagyobb részlege, a motorvezérlések továbbfejlesztésén dolgozó automotive electronics osztály.
Jövőre újabb épület kivitelezése kezdődik meg a BFK számára, majd egy laborépület létesül, és a főállású mérnökök száma 2014 végére 750-re emelkedik. 2010-ben már 25 olyan autóipari szabadalmat jegyeztek be, amelyet a központ munkatársai jegyeznek. A cégcsoport legnagyobb magyarországi gyára, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. is folyamatosan bővül a tavalyi beruházásoknak – gyártócsarnok építéseknek – köszönhetően. A társaság alkalmazottainak száma az elmúlt év végére 12 százalékkal 2470 főre emelkedett. A hatvani leányvállalat telke a négy gyártócsarnokkal azonban teljesen megtelt, ezért a cégvezetés a termékportfólió racionalizálást határozta el. Ez azt jelenti, hogy a kisszériás termékek gyártását máshova viszik, és gyártósoruk helyére olyan gépeket telepítenek, amelyek révén jelentősen nő az egy négyzetméterre eső termelési érték. Mindez nem csupán a következő 3 év alatt végreghajtandó 16 milliárd forint értékű gépberuházással, hanem jelentős létszámbővítéssel jár együtt: a vállalat létszáma 2013 elejére ezer fővel bővül.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





