Külföldre mennek a régi evások
Csökkent az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) használók köre: jelenleg 76 ezer evást tart nyilván az adóhivatal – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
A lap szakmai körökből úgy értesült, hogy az evát elhagyó vállalkozók egy része külföldön, a környező országokban próbál szerencsét. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a tájékoztatást kapta a Magyar Nemzet, hogy február végén 76.220 egyéni és társas vállalkozás tartozott az eva-körbe, szemben a 2010 végén regisztrált 96 ezerrel. A csökkenéshez hozzájárult az a parlament döntés, miszerint január elsejétől a korábbi 30 százalékról a bruttó árbevétel 37 százalékára emelkedik az eva kulcsa. A NAV azt is közölte a lappal, hogy tavaly decemberben több mint 1.300-an léptek be az evába, miközben 13.400-an kijelentkeztek ebből az adózási formából.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





