Viasszaesett a használtautó-piac forgalma
Az év végi, időszakos felfutás után az idei első negyedévben ismét visszaesett a használtautó-piac forgalma a Használtautó.hu autós portál adatai szerint.
A negyedévente közzétett használtautó-index értéke annak ellenére csökkent több mint három százalékponttal – 97,4 százalékra -, hogy a regisztrációs adó kedvező változása miatt az év elejétől ismét csúcsra jár a behozatal.A belföldi tulajdonosváltások száma azonban jelentősen visszaesett, és a kínálati átlagár is az 1,6 millió forintos szint alatt ragadt.
A közlemény idézi Szemes Árpádot, a Használtautó.hu ügyvezetőjét, aki szerint várható volt, hogy az átírási illeték év eleji emelése visszafogja majd a forgalmat. A visszaesésnek emellett kínálati okai is vannak: az öt évnél idősebb autók száma kis mértékben emelkedett a portál adatbázisában, az 1-5 év közötti járművek kínálata viszont több mind 20 százalékkal lett alacsonyabb, mint a tavalyi utolsó negyedévben. A behozott autók kétharmada is ötéves, vagy annál idősebb.
Az autós portál jelentős elmozdulást az év további részében sem vár. Az elemzés szerint keresleti oldalon nem lehet komoly erősödésre számítani. Kínálati oldalon a gazdasági környezet javulása okozhat élénkülést. Ha euró árfolyamát sikerül 290 forint alatt stabilizálni, az további lökést adhat az importnak, amely így komolyabb hatást gyakorolhatna a használtautó-piacra – közölte a portál.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





